A belföldi székhelyű KKV-kat célzó állami program részét képező termék célja a koronavírus-járvány negatív gazdasági hatásainak tompítása, a hitelpiaci zavarok elkerülése. A program keretében nyújtott forgóeszközhitel, valamint a vállalkozás likviditásának finanszírozása céljából felvett forgóeszközhiteleinek együttes összege nem haladhatja meg a KKV a készletállománya, a nem lejárt, valamint a legfeljebb 30 napja lejárt vevőkövetelései és a személyi jellegű ráfordításai együttes összegét. A program keretein belül korábban saját forrásból megvásárolt és kifizetett eszközök utófinanszírozására, egyes folyósítások előtt legfeljebb 120 nappal saját forrásból kifizetett számlák refinanszírozása keretében van lehetőség. A 20 milliárd Ft-os hitelösszeg felső határ a KKV partnervállalkozásaival és kapcsolódó vállalkozásaival együtt, a programban résztvevő összes hitelintézettől és pénzügyi vállalkozástól kapható maximális összeget jelentik.

kondíció(k): ≤2,5 %-os évi kamat

CashControl

Előny

  • futamidő végéig fix kamat
  • hitelbírálat 10 munkanapon belül
  • a működéséhez kapcsolódó kiadások fedezésére is használható
  • meglévő forgóeszközhitel is kiváltható
  • a hitel törlesztésre kerülő része(i) újra igénybe vehetők a hitel futamideje alatt
  • pályázaton elnyert támogatások előfinanszírozása is felhasználható
  • a korábbi fedezetek módosítása megengedett az MNB külön jóváhagyása nélkül
CashControl

Hátrány

  • folyamatos monitoring
  • a 90 napot meghaladó fizetési késedelem visszafizetési kötelezettséget vonhat maga után
  • legfeljebb 3 éves futamidő
  • részletes dokumentumigény

Önnel vagyunk a teljes folyamat során

Megéri minket választani! A CashControl a kiválasztott banknál soron kívüli ügyintézést és egyes esetekben kamatkedvezményeket is tud biztosítani ügyfeleinek.

Ügyintézés menete

MEGKERESÉS

1.Kapcsolatfelvétel Ügyfél

PÉNZINTÉZET KIVÁLASZTÁSA

2.Az előszűréshez szükséges adatok biztosítása a CashControl számára Ügyfél
3.Megbízási szerződés a CashControllal Ügyfél
4.Lehetséges finanszírozási konstrukciók kidolgozása CashControl
5.Finanszírozó bank kiválasztása Ügyfél

HITELIGÉNYLÉS

6. Hiteligényléshez szükséges dokumentumok biztosítása a CashControl számára Ügyfél
7.Hitelkérelmi adatlapok kitöltése, mellékletek összeállítása, üzleti terv készítése CashControl
8. Hitelkérelem benyújtása a bankhoz CashControl

HITELFOLYÓSÍTÁS

9. Hitelbírálat, esetlegesen felmerülő kiegészítő információk összeállítása Bank
CashControl
10. Pozitív bírálat esetén szerződéskötési feltételek teljesítése Ügyfél
11. Szerződéskötés a pénzintézettel Ügyfél
12. Folyósítási dokumentumok biztosítása a CashControl számára Ügyfél
13. Folyósítás, illetve szakaszos folyósítás / lehívási csomagok ügyintézése Bank
CashControl
14. A hitel teljes futamideje alatti monitoring és jelentésszolgálat koordinálása Bank
CashControl

Ügyfeleink mondták

  • Nagyon precíz tájékoztatás, megbízhatóság, gyors ügyintézés jellemzi a Céget.
    Nagyon precíz tájékoztatás, megbízhatóság, gyors ügyintézés jellemzi a Céget. A Vezetőség, az ügyintézők, tanácsadók segítségére maximálisan számíthattam. A pénzügylet lebonyolítása zökkenőmentes volt.
    M. Péter
  • Magánszemélyként sürgősen hitelre volt szükségem.
    Magánszemélyként sürgősen hitelre volt szükségem. A CashControl rugalmas és mindenre kiterjedő alapossággal segített hozzá a legjobb konstrukcióhoz, így a váratlan helyzet végül a javamra fordult.
    T. Domonkos
  • A Cashcontrol Kft-ről ismerőseimtől hallottam,
    A Cashcontrol Kft-ről ismerőseimtől hallottam, hogy korrekt, megbízható cég, ahol nem hitegetik az ügyfeleket. A vállalt határidőket betartották és végül a hitelösszeg is annyi lett, amennyiről elsőre tájékoztatást adtak. Ajánlom másoknak is.
    Cs. Károly
  • Hála a CashControl szakértelmének jól startolt a cégünk.
    Induló vállalkozásként olyan lízingmegoldást kerestünk, amely figyelembe veszi méretünket és ambícióinkat. Hála a CashControl szakértelmének, ez sikerült is, így jól startolt a cégünk.
    H. Edina
  • Munkatársaik magasan képzettek
    Munkatársaik magasan képzettek, pénzügyi, valamint vállalatfinanszírozásban szerzett többéves tapasztalattal rendelkeznek, 100%-ban az ügyfél érdekeit képviselve.
    L. Bernadett
  • Maximális segítséget kaptunk a hitel igénylés minden fázisában
    Maximális segítséget kaptunk a hitel igénylés minden fázisában, mindenről érthető, részletes, naprakész információkkal rendelkeztek minden papírmunkát elintéztek helyettünk, és ez nem került nekünk semmibe.
    M. Anett és F. Mihály
  • Soha sem hittem volna, hogy A-tól Z-ig minden, a hitelügyintézéssel kapcsolatos dolgot valaki majd kivesz a kezemből.
    Soha sem hittem volna, hogy A-tól Z-ig minden, a hitelügyintézéssel kapcsolatos dolgot valaki majd kivesz a kezemből. A CashControl pontosan ezt csinálta, ezzel tehermentesített, és a felszabaduló időmet más, hasznos dolgokra fordíthattam.
    G. Rudolf
  • A CashControl nem egy, hanem háromféle megoldást adott hiteligényem kapcsán.
    A CashControl nem egy, hanem háromféle megoldást adott hiteligényem kapcsán. Nekik köszönhetően a bőség zavarával küzdve a legjobbat tudtuk kiválasztani.
    V. Anna
  • Cégünk hatodik éve működik együtt korrekt és gyors megoldásaikkal.
    Cégünk hatodik éve működik együtt korrekt és gyors megoldásaikkal. Ez idő alatt minden segítséget megkaptunk! Köszönet érte! A CashControlt mindenkinek csak ajánlani tudom akár üzleti, vagy nem üzleti téren is!
    G. Lajos
  • Cégünk több éve együttműködik a CashControl Kft-vel.
    Cégünk több éve együttműködik a CashControl Kft-vel. A közös munka során többször is meggyőződtünk a cég munkatársainak komoly felkészültségéről, jelentős szakmai tapasztalatairól és széleskörű pénzpiaci kapcsolatairól.
    J. Zsolt
  • A CashControl Kft. nem csak kielégítette, hanem túl is szárnyalta elvárásaimat
    Korábbi könyvvizsgálóként, brókercég, bank főkönyvelőjeként üzleti elvárásaim magasak és ugyanakkor nagyra értékelem, ha a professzionalizmus emberséges, kellemes légkörben zajlik. A CashControl Kft. nem csak kielégítette, hanem túl is szárnyalta mindezt.
    B. Gabriella
  • Csak ajánlani tudjuk cégüket más, építkezés előtt álló ügyfeleknek
    Csak ajánlani tudjuk cégüket más, építkezés előtt álló ügyfeleknek, már csak azért is, hogy az építkezés ne csak a stresszről, hanem a biztonságról, és egy olyan profi cég háttértámogatásáról szóljon, mint a CashControl.
    L-V. Anita
  • A CashControl segített kiigazodni az ajánlatok közt
    Sosem gondoltam volna, hogy vállalkozásként ennyi hitellehetőség áll előttünk. A CashControl segített kiigazodni az ajánlatok közt, és vállalkozásunk ma szilárd lábakon áll.
    H. Zoltán
  • CashControl pénzügyi termékek
    Volt egy olyan érzésem, hogy a már meglévő szerződésemet talán lecserélhetem egy jobbra. A CashControl segítségével ez az érzés bizonyossággá lett, és ma már sokkal jobb feltételű hitellel rendelkezem.
    J. Zsolt

    Partnereink

    • Otp Bank
    • Raiffeisen bank
    • MNB
    • K&H Bank
    • Takarékbank
    • Exim Bank
    • MKB
    • Unicredit Bank
    • Magnet Bank
    • Sberbank
    • Magyar Fejlesztési Bank
    • Oberbank
    • Sopron Bank
    • KAVOSZ
    • Carion
    • Magyar Gazdaság- és Vállalkozásfejlesztő Zrt.
    • Nógrád Megyei Regionális Vállalkozásfejlesztési Alapítvány

    Szeretne többet megtudni pénzügyi termékeinkről? Vegye fel velünk a kapcsolatot!

    ©2020 CashControl Professional Pénzügyi Tanácsadó Kft. | ÁSZF | Adatvédelmi tájékoztató | Impresszum

    Site by Meraki