• összes

    Segítünk eligazodni a pénzügy világában

    A szakértőink által összeállított kisokos igyekszik választ adni, minden a területtel kapcsolatos kérdésre.

    Adós

    Az a természetes személy, akivel a hitelintézet hitelszerződést vagy kölcsönszerződést köt, mely szerződés alapján a hitelintézet a szerződésben meghatározott pénzösszeget az ügyfél rendelkezésére bocsátja, és aki ezen kölcsön összegét, valamint annak járulékait a szerződés szerint visszafizetni köteles.

    A hitel adósa az a szereplő, akit a leginkább megvizsgál a bank, hiszen ő, a hitelfelvevő lesz az a szereplő, aki a hitelszerződés szerint megkapja a kölcsönt.

    Vizsgálják az életkorát, a hitelmúltját, a jövedelmét, családi állapotát, iskolai végzettségét, egyszóval minden lényeges, vagy lényegtelennek tűnő szempontot is.

    A mindennapokban használt neve: hitelfelvevő, kötelezett

    Adósságrendező hitel (hitelkiváltás)

    A hitelkiváltás azt jelenti, hogy a bankok különböző kondíciók alapján bírálják el az ügyfeleket, így érdemes érdeklődni más pénzintézeteknél is, hiszen más és más kondíciói lehetnek ugyanannak a hitelnek − ez akár 20-50% között is mozoghat! Itt nemcsak a lakáshitelre kell gondolni, hiszen egy hitelkiváltással a meglévő, köztudottan magas THM-mel futó árú vásárlási hitelek is sokkal jobb feltételekre cserélhetők.

    Szabad felhasználású adósságrendező hitel az ingatlan hitelbiztosítéki értékének akár 60-80%-áig igényelhető.

    A hitelkiváltás, más néven adósságrendező hitel településtől függetlenül a fedezetül felajánlott ingatlan hitelbiztosítéki értékének 60-80%-áig vehető fel, amennyiben ezt az ingatlan állapota megengedi. A hitelkiváltás révén felvett hitelből visszafizeti meglévő hitelét, a fennmaradó rész pedig szabadon felhasználható.

    A korábban más banknál, hitelintézetnél felvett hitel váltható ki kedvezőbb feltételű, hosszabb futamidejű hitelre úgy, hogy a korábbi hiteltartozás megszűnik, és a továbbiakban csak az új hitel részleteit kell fizetnie.

    Abban az esetben ajánljuk a hitelkiváltást, amennyiben

    • sokallja jelenlegi havi törlesztőrészleteit, vagy
    • meg szeretné nyújtani a futamidőt, esetleg
    • megnövelné a felvett hitelösszeget, mert pénzre van szüksége.

    Adósságrendező hitel esetén mik azok a legfontosabb tényezők, amikkel mindenképpen tisztában kell lennie:

    • Ingatlanfedezet nélkül felvett személyi kölcsönt nem lehet másik személyi kölcsönnel kiváltani úgy, hogy a havi törlesztési kötelezettségei jelentősen csökkennének. Adósságrendező hitelek a hazai pénzintézeteknél csak ingatlanfedezettel igényelhetők.
    • Felmondott hitel vagy rosszul fizetett hitel jelenleg nem váltható ki egyik hazai pénzintézetnél sem. A problémamentes hitelmúltat a korábbi hitelt folyósító bank által kiállított igazolással tudjuk tanúsítani, de nem ritka az olyan eset sem, amikor a hiteligénylés során az utolsó 3-6-12 havi bankszámlakivonatot is bekérik a problémamentes hitelmúlt igazolására.
    • Adósságrendező hitel igénylése során a korábban felvett lakáscélú hitelek (lakásvásárlás, lakásfelújítás, építkezés, bővítés) is lakáscélú hitelkamattal válthatók ki, amik általában 1-2%-kal alacsonyabbak a szabad felhasználású hitelekhez képest.
    • Aktív KHR listás személy nem igényelhet hitelt sem ingatlanfedezettel sem ingatlanfedezet nélkül hazai pénzintézetnél. A passzív KHR személyikölcsön-igénylésnél kizáró ok, de lakáshitelnél vagy jelzáloghitel esetén van néhány olyan partnerünk, ahol kedvező kondíciók érhetőek el.
    • Osztrák hitel igénylése során KHR vizsgálat nélkül is megoldható az adósságrendező hitel felvétel, de a kiváltani kívánt jelzáloghitel hitelmúltját ellenőrizhetik. Általában az utolsó 3-4 havi bankszámlakivonattal kell igazolni, hogy nincs elmaradás a jelzáloghitel törlesztésében.

    Adóstárs

    Az adóstárs az a természetes személy, akivel a hitelintézet hitelszerződést vagy kölcsönszerződést köt, mely szerződés alapján a hitelintézet a szerződésben meghatározott pénzösszeget az ügyfél rendelkezésére bocsátja, és aki ezen kölcsön összegét, valamint annak járulékait a szerződés szerint visszafizetni köteles.

    Jogi értelemben az adóssal megegyező az adóstárs, vagy adóstársak szerepe, de a bankoknál eltérő kockázati megítélés alá eshetnek.

    Jellemző adóstárs a házastárs, illetve élettárs.

    Albetétesítés

    Társasházi lakások telekkönyvi nyilvántartására vonatkozó kifejezés. Az a földhivatali eljárás, melynek során az egyes társasházi lakások a társasház törzsszámához igazodó sorszám szerinti \”alszámot”\ kapnak. Az albetét szám az egyes társasházi lakások egyedi helyrajzi száma, mely alapján a lakás egyedileg beazonosítható. A földhivatal az albetétesítést kérelemre, jogerős használatba vételi engedély alapján kezdi meg. Azonban az albetét földhivatali megnyitása nem feltétlenül jár együtt a vevő adott lakásra vonatkozó tulajdonjog-bejegyzésével.

    Államilag támogatott hitel

    Egy új helyre, új lakásba költözni senkinek sem egyszerű feladat. Döntések sorozatát kell ilyenkor meghozni, és közben azon aggódunk, vajon miből telik majd rá, nem is beszélve a sok utánajárásról. Ehhez szeretnénk segítséget nyújtani Önnek!

    Kölcsöntípustól függően, vehet használt vagy új építésű lakást, családi házat, amihez − amennyiben a feltételeknek megfelel − akár közvetlen támogatásokat is igényelhet (szoc.pol., fél szoc.pol., otthonteremtési támogatás, akadálymentesítési támogatás).

    Az államilag kamattámogatott kölcsönök fajtái:

    • jelzálogleveles;
    • kiegészítő kamattámogatásos.

    E két kamattámogatási formához − amennyiben a feltételeknek megfelel − állami kezességvállalás melletti hiteleket is lehet igényelni (Fészekrakó, közalkalmazottaknak, köztisztviselőknek, katonáknak stb. szóló hitel).

    Az állam által nyújtott kamattámogatás miatt ezen hitelek kamatozása kedvezőbb, de ebben az esetben számos jogszabályi feltételnek kell megfelelni.

    A kölcsön minimális összege forintkölcsönök esetében 1 millió forint. Támogatott kölcsönt (amennyiben erre a kölcsönkérő jogosult) használt lakás vásárlásra 5 millió forintig, új lakás vásárlásra 15 millió forintig lehet igényelni.

    KHR (korábban BAR)

    A központi hitelinformációs rendszer (a továbbiakban: KHR) − korábbi nevén: Bankközi Adós- és Hitelinformációs Rendszer (BAR) − olyan zárt rendszerű adatbázis, amelynek célja, hogy támogassa a pénzügyi intézmények üzleti tevékenységét, hitelezési és ügyfélminősítési munkáját, valamint csökkentse a hitelnyújtás kockázatát. A KHR-t a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének 2566/1999. számú határozata alapján jelenleg a Bankközi Informatika Szolgáltató Rt. (BISZ Rt.) kezeli. A KHR nyilvántartásában minden természetes és jogi személy, valamint jogi személyiséggel nem rendelkező társaság bekerülhet, ha hitelviszony alanyává válik hitelkérőként, illetve a hitel felvevőjeként. Kevesen tudják, hogy hitelszerződés megkötése nélkül is bekerülhet valaki az adósnyilvántartásba, amennyiben hitelszerződés megkötésének kezdeményezése során valótlan adatot közöl, hamis vagy hamisított okiratot használ és mindez okirattal bizonyítható. A parlament pontosította a listára való felkerülés szabályait. 2006-tól csak az kerülhet fel a listára, aki legalább a minimálbért kitevő összeg megfizetésével folyamatosan, több mint 90 napon át késlekedik. Évente egyszer minden adós ingyenesen tájékoztatást kérhet arról, hogy milyen adatai szerepelnek a listán. Ha valaki úgy gondolja, indokolatlanul került fel a listára, kifogással élhet a hitelintézetnél vagy a BISZ-nél, a panaszt az adatközpontnak tizenöt napon belül ki kell vizsgálnia, s az eredményről írásban tájékoztatnia kell az ügyfelet. Ha a beadványnak helyt adnak, két napon belül törölni kell az adatokat a listáról.

    Beruházási- és fejlesztési hitel

    A beruházási- és fejlesztési hitel általában magas összegű és futamidejű vállalkozói hitel. Ezen hitelkonstrukció hosszú távon megtérülő fejlesztések és beruházások megvalósításához nyújt segítséget. Fontos, hogy a hitel igényléséhez profi üzleti terv készüljön, ami nagyban segíti a hitelbírálatot.

    A beruházási hitel célja lehet új vagy használt gépek, berendezések, egyéb tárgyi eszköz beszerzése, és egyéb beruházások finanszírozása. Felhasználható kapacitásbővítés, gépbeszerzés, vagy ingatlanvásárlás, felújítás és bővítés esetén.

    Jellemzői:

    • Több év alatt megtérülő kapacitásbővítő, fejlesztő beruházások megvalósítása.
    • Kapcsolódó fejlesztések, tartós forgóeszköz-növekedés finanszírozása.
    • A vállalkozásnak csupán a saját erő mértékéig kell rendelkeznie saját forrással egy fejlesztés megvalósításához.
    • A kellő időben megvalósítható fejlesztéssel az Ön vállalata kihasználhatja a kedvező üzleti lehetőségeket, és versenyelőnyre tehet szert.
    • Minden, a vállalkozási tevékenységhez kötődő fejlesztési cél finanszírozható.
    • A hitelösszeg az egyedi beruházási igényekhez igazodik.
    • A hitel a beruházás megvalósulásának ütemében vehető igénybe, törlesztéséhez a bank bizonyos türelmi időt engedhet.
    • A beruházási hitel biztosítéka maga a megvalósuló beruházás, készlet, vevőkövetelés, gép vagy ingatlan is lehet a vállalkozás igényeitől és lehetőségeitől függően.
    • Amennyiben a hitelt devizában veszi fel a vállalkozás, akkor a forinthitelekhez képest alacsonyabb kamat is elérhető.

    Devizabelföldi

    Az a természetes személy, aki rendelkezik az illetékes magyar hatóság által kiadott, érvényes személyazonosító igazolvánnyal (személyi igazolvánnyal).

    Devizakülföldi

    Az a természetes személy, aki nem rendelkezik az illetékes magyar hatóság által kiadott, érvényes személyazonosító igazolvánnyal (személyi igazolvánnyal), és azzal nem is rendelkezhet.

    Előtörlesztés

    Nagyobb összegű, a hitel tőkerészét részben, vagy egészében csökkentő befizetés (minimum értékét a bank határozza meg, de általában 4 havi törlesztőrészletnek megfelelő összeg, az előtörlesztési szándékot a bank felé írásban jelezni kell), így az adott futamidő megtartása mellett csökkenteni lehet a havi törlesztőrészletek nagyságát, illetve a teljes összeg visszafizetésével megszüntethető a hitelszerződés.

    Biztosíték

    Az adós kölcsönszerződésből eredő kötelezettségei teljesítésének biztosítására nyújtott, egyedi ügyfélszerződésben és annak mellékletét képező biztosítéki szerződésben felsorolt biztosítékokat jelenti.

    Devizakockázat

    Devizában (pl.: CHF, EURO) felvett hiteleknél, az idegen deviza és a forint átváltási aránya (árfolyam) a napi piaci mozgások hatására változhat, ezért egy esetleges kedvezőtlen árfolyamváltozás/emelkedés többletköltséget okozhat. Fordított esetben, ha a forinttal szemben esik az árfolyam, úgy csökken a finanszírozás forint ”ellenértéke”: vagyis a tőkeösszeg és kamatjai visszafizetését szolgáló törlesztőrészleteket fedező deviza megvásárlása kevesebbe kerül Önnek, ahhoz kevesebb forint szükséges.

    Elővásárlási Jog

    Amennyiben az elővásárlási joggal terhelt ingatlant a lakás tulajdonosa el kívánja adni, az eladás előtt meg kell kérdeznie az elővásárlási jog jogosultját, hogy a leendő vevővel kötendő szerződés feltételei szerint (pl.: ár stb.) meg kívánja-e vásárolni a lakást. Amennyiben a jogosult elővásárlási jogával él, az adásvételi szerződést az eladó nem a vevővel, hanem a jogosulttal köti meg ugyanolyan feltételekkel. Amennyiben az elővásárlásra jogosult nem él ezzel a jogával, vagy 8-15 napon belül nem nyilatkozik az ajánlatról, az eladó köteles olyan feltételekkel megkötni a szerződést a vevővel, mint amilyen feltételeket a jogosulttal közölt. Az elővásárlási jog adásvételi szerződésbe foglalt kikötésen vagy jogszabályon alapul. Jogszabályon alapul például olyan eset, ha a föld és a rajta lévő épület tulajdonosai különböző személyek: ebben az esetben a föld tulajdonosát az épületre, az épület tulajdonosát a földre illeti meg elővásárlási jog.

    Első Ranghelyű Zálogjog

    Az ingatlan-nyilvántartásban az iratok (banki kölcsön- és jelzálogszerződés) földhivatalba való benyújtásának sorrendjében kerülnek bejegyzésre. Ez a sorrend (ranghely) azért fontos, mert e rangsornak megfelelően jutnak a zálogjogosultak az ingatlan értékesítését követően a pénzükhöz, ha az adós nem fizeti meg a tartozását. Ez az oka annak, hogy a bankok többnyire tehermentes (amin nincs zálogjog bejegyezve) ingatlant fogadnak csak el az általuk nyújtott hitelek fedezetéül.

    Értékbecslés

    Az ügyfelek által biztosítékul felajánlott (jelzálogjoggal terhelendő) ingatlanra vonatkozó szakvélemény, mely az adott ingatlan forgalmi értékét állapítja meg. Bank az általa elfogadott értékbecslők ingatlanértékelését fogadja el a hitelbírálathoz.

    Fedezet

    A fedezet a jelzáloghitel alapja. A felajánlott fedezet (többnyire ingatlanfedezet) értéke határozza meg a felvehető hitel összegét.

    Ingatlan alapú jelzáloghitel (lakáshitel, hitelkiváltás, szabad felhasználású jelzáloghitel) esetén a fedezet a legtöbb bank szabályai szerint lehet lakás, családi ház, építési telek, nyaraló, üdülő, vagy akár üzlethelyiség is.

    Az ingatlanfedezet értékének megállapítása az értékbecslő feladata. Hitelfelvétel esetén a fedezet tulajdoni lapjára bekerül a bank, hogy biztosítsa a kihelyezett hitelt. Ha azt ugyanis nem fizeti az ügyfél, akkor a fedezet értékesítéséből igyekszik a bank visszanyerni a pénzét.

    Fedezetcsere

    Ha a hitel biztosítékául szolgáló ingatlant kivonják a hitelügyletből, és helyette egy másik, de ugyanazoknak a feltételeknek megfelelő ingatlant ajánlanak fel hitelfedezetként.

    Foglaló

    A foglaló a szerződés megkötésekor adott előleg, azonban speciális jogi természete miatt másként hívják.

    Az előleget egy szerződés megkötésekor a vevő adja az eladónak, melynek mértéke alku tárgya. A foglaló az előleg egy része, amelynek azonban speciális jogi természete van.

    Ha ugyanis a szerződés a vevő hibájából felbontásra kerül, akkor az előleget visszakapja, de a foglalót elveszíti. Ha viszont a szerződés az eladó hibájából hiúsul meg, akkor ő a foglaló dupláját köteles az eladónak megfizetni.

    Folyósítás

    A folyósítás a hitelfelvétel azon szakasza, amikor a bank az igényelt hitel összegét az adós, vagy lakáshitel esetén az eladó számlájára átutalja.

    A folyósítás elérése minden hitelfelvevő célja. Számos dolog előzi meg, többek között az értékbecslés, a hitelminősítés, a hitelbírálat, a szerződéskötés és a folyósítási feltételek teljesítése.

    A folyósítás az ügyfél bankszámlájára történik. A legtöbb bank előírja, hogy bankszámlát is nyisson náluk az ügyfél hitelfelvételkor, de ez alól is van kivétel.

    Lakáshitel esetén a banki folyósítás nem az adós számlájára történik, hanem az adásvételi szerződésben megjelölt számlaszámra, ami többnyire vagy az eladó számlája, vagy ügyvédi letéti számla.

    Folyószámlahitel

    A folyószámlahitel a legegyszerűbben igényelhető vállalkozói hitel, amely ráadásul szinte megkötés nélkül bármire szabadon elkölthető. A folyószámlahiteleket az árbevétel 10-30%-áig adják a bankok, és igényelhetőek rulírozó, azaz visszatölthető formában is, ezáltal a visszafizetés után többször is lehívhatóak. A vállalati folyószámlahitelek jellemzően éven belüli lejáratúak, így kiválóan alkalmasak az átmeneti fizetési nehézségek leküzdésére, és az állandó pénzügyi csúszásokból adódó problémák áthidalására.

    Forgóeszköz

    Számviteli kifejezés, melyet azokra az eszközökre használnak, melyek nem maradnak sokáig egy adott vállalat vagyonában.

    Forgóeszközhitel

    Hitel, melyet forgóeszköz finanszírozására nyújt a pénzintézet. Vállalati hiteltípus, általában 1 éves vagy rövidebb futamidejű.

    Futamidő

    A futamidő az a kölcsönszerződésben rögzített időtartam, ami az első ügyleti év kezdetétől a hitel megszűnéséig (visszafizetéséig) tart. A hitel futamidejének hosszát több tényező befolyásolja.

    A hitel tartam hosszát a hitel igénylője határozza meg. Ez természetesen a havi törlesztő nagyságát is befolyásolja. A futamidő magában foglalja az esetleges rendelkezésretartási és türelmi időt is.

    Hitelbírálat

    Összetett banki kockázatelemzési munkafolyamat, mely a konkrét hiteligénylés kapcsán állapítja meg a bank által folyósítható hitel nagyságát. A bank saját hitelbírálati szabályzata alapján többek között vizsgálja az igénylő vagyoni és jövedelmi viszonyait, fizetési fegyelmét, a kölcsön biztosítékául szolgáló ingatlan hitelbiztosítéki értékét.

    Hitelbírálati díj

    A hitel százalékában megállapított egyszeri díj, melyet a pénzintézet felé kell fizetni. Akad olyan bank, ahol csak pozitív döntés esetén kéri ezt a díjat.

    Hitelképesség

    A hitelfelvevő személy jövedelmi és vagyoni helyzetének kivizsgálása, amely a hitelfelvételt lehetővé teszi.

    Hitelszerződés

    A hitelszerződésben rögzítik a felek (bank és az adós) a kamatot, a futamidőt, és a felvett kölcsön devizáját.

    Hitelügylet szereplői

    Az adós (a hitel felvevője), az adóstárs (ugyanazok a kötelezettségek terhelik, mint a hitel felvevőjét), és a zálogkötelezett (annak az ingatlannak a tulajdonosa, amelyik a hitelfelvételkor fedezetül lett felajánlva).

    Illeték

    A vásárolt ingatlan után 4 millió Ft-ig 2%, az afeletti részre pedig 6% az illeték. Abban az esetben, ha az eladott ingatlan értéke nagyobb volt, mint a vásárolt ingatlan értéke, a különbség után kell az előző százalék szerint megfizetni az illetéket. Új építésű ingatlan esetén 15 millió Ft-ig nincs illeték, felette 6%.

    Ingatlan

    A hivatalos definíció szerint az ingatlan a föld és a földdel alkotórészi kapcsolatban álló minden dolog, amely az ingatlan-nyilvántartásban szerepel, és tulajdoni lappal rendelkezik.

    Jelzálog

    A jelzálogjog célja annak biztosítása, hogy a hitelező az általa nyújtott kölcsönt és ezeknek járulékait visszakapja. A tartozás nemfizetése esetén a jelzálogjoggal terhelt ingatlan a meghatározott szabályok szerint eladható, és a vételár a tartozás rendezésére fordítható. Az elzálogosított ingatlan a tulajdonos birtokában marad, a jelzálogjog fennállása alatt rendeltetésszerűen használhatja, de gondoskodnia kell értékének megőrzéséről.

    Jelzáloglevél

    A jelzáloglevél olyan hosszú lejáratú (leginkább az államkötvényhez hasonlítható) értékpapír, amelyet 6, 8, 10 évre, vagy még többre vásárolnak meg a befektetők, s a biztonságát a hitelek mögött lévő, fedezetként lekötött ingatlanok jelentik.

    Kamat

    Az adós által az igénybe vett kölcsön használatáért a kölcsönnyújtónak fizetendő, rendszerint időarányosan térítendő pénzösszeg. A kölcsönadott pénz ára. A kamat az egyedi kölcsönszerződésben meghatározott, éves százalékban kifejezett ügyleti kamatláb alkalmazásával kerül kiszámításra.

    Kamatperiódus

    A kölcsön ügyleti kamatára vonatkozó azon időszak, amely alatt a megállapított ügyleti kamat mértéke állandó, a kölcsönszerződés szerint nem változhat. A jelzáloghitelek esetében a kamatperiódus hossza egy vagy öt év lehet, amelyek közül az ügyfél a hitelbírálatot megelőzően választhat. A hitel teljes futamideje alatt azonban a választott kamatperiódus nem változtatható meg. A bank a hirdetményében határozza meg és teszi közzé az ügyfelek által választható kamatperiódusokat.

    Kamattámogatás

    Olyan támogatási forma, melyet az állam a lakáskölcsönök kamatjainak megfizetéséhez nyújt, így az ügyfeleknek csak a támogatással csökkentett kamatokat kell megfizetniük.

    Késedelmi kamat

    A hitel késedelmes törlesztése esetén a bank által felszámított, a kölcsönszerződésben is rögzített büntető kamat.

    Készfizetői Kezes

    Ha a bank kevésnek tartja a biztosítékul felajánlott ingatlant és a felvevő(k) hitelképességét, akkor rendszerint kezes bevonását is kérheti a hitelügyletbe. Kezes az, aki kötelezettséget vállal arra, hogy amennyiben az adós nem teljesít, maga fog helyette teljesíteni. A bank csak készfizető kezességvállalást fogad el: ekkor a Kezes nem követelheti, hogy a bank a követelést először az adóstól vagy az adóstárstól hajtsa be.

    Kezelési költség

    A banki adminisztrációért felszámított költség.

    KHR/BAR Lista

    A KHR (Központi Hitelinformációs Rendszer) lista − korábbi ismertebb nevén BAR lista − olyan adósok adatait tartalmazó névsor, akiknek valamely bank vagy hitelintézet felé a mindenkori minimálbért meghaladó és legalább 90 napja fennálló tartozása van vagy volt, egy korábbi vagy épp aktuális hitel kapcsán.

    A KHR lista szerint Ön kétféle státuszú lehet: aktív baros, vagy passzív baros. A BAR név a korábbi – Bankközi Adós és Hitelinformációs Rendszer – elnevezésből ered.

    Alapvetően kétféle státuszt különböztet meg.

    Aktív, ha még nem rendezte a hitel elmaradt részleteit, és passzív, ha már rendezte, de a rendezés óta még nem telt el 1 év.

    Ennyi időnek kell ugyanis eltelni, hogy törlődjön a feketelistáról, ha Ön felkerült a BAR listára, de visszafizette hiteltartozását.

    Kombinált mikrohitel

    A „Kombinált Mikrohitel” program 2011-es tavaszi indulásától több mint 1200 mikro-, kis és középvállalkozás jutott támogatott hitelhez a konstrukció keretén belül, és egyre több vállalkozás kíván élni ezzel a támogatási lehetőséggel. A konstrukció népszerűségéhez nagyban hozzájárul, hogy olyan támogatási formát biztosít a KKV szektornak, amely az Európai Unió szintjén is újszerűnek és nagyon kedvezőnek számít. Összességében elmondható, hogy a kombinált mikrohitel az egyik legkedveltebb finanszírozási forma a KKV szektorban, ugyanis lezárt évvel nem rendelkező, újonnan alakult cégek is igényelhetik. A kombinált mikrohitel konstrukcióban a pályázatnyertesek a támogatott, fix kamatozású, kedvező hitel mellett vissza nem térítendő támogatásban is részesülnek. A vissza nem térítendő támogatás legalább 1 millió forint és legfeljebb 10 millió forint, a hitelösszeg pedig minimálisan 1 millió forint és maximálisan 20 millió forint lehet, azonban a támogatás el kell, hogy érje a felvenni kívánt hitelösszeget. Fontos kiemelni, hogy a pályázó cégnek a projekt költségvetésének 10%-ával kell rendelkeznie önerő formájában, továbbá az igényelt vissza nem térítendő támogatást elő kell finanszíroznia, ugyanis ez a projekt sikeres megvalósítását követően kerül kifizetésre.

    A hitelkérelem és a kapcsolódó pályázat beadására jogosult minden olyan mikrovállalkozás, amely devizabelföldinek minősül, a Magyar Köztársaság területén székhellyel, illetve az Európai Gazdasági Térség területén székhellyel és a Magyar Köztársaság területén fiókteleppel rendelkezik, és maximum 9 főt foglalkoztat, továbbá megfelel a pályázati és hitelfeltételeknek.

    Ez a hitelkonstrukció a következő felhasználási célokra igényelhető:

    • infrastrukturális beruházás
    • ingatlanberuházás és vásárlás
    • tárgyi eszköz vásárlása
    • hardver és szoftver vásárlása

     

    Kötelező vállalás:

    A projekt befejezését követő 2 üzleti év személyi jellegű ráfordításainak az összege a vissza nem térítendő támogatás 50%-át el kell érnie.

    Fontos kihangsúlyozni, hogy a vissza nem térítendő támogatás és a támogatott hitel egymástól elválaszthatatlanok, csakis együttesen ítélhető a jogosultaknak.

    A projektet 3 év fenntarthatósági kötelezettség terheli.

    Összességében megállapíthatjuk, hogy a KKV szektor reflektorfényben van jelen a gazdaságban, számos intézkedés születik a versenyhelyzetük, innovációs képességük, piacon való megjelenésük elősegítésének javítására, beruházásaik támogatására, de a gazdasági fellendülés érdekében a vállalkozóknak is meg kell tenniük a szükséges lépéseket. A vállalkozói szellem, a pénzügyi kultúra megfelelő eszközökkel való támogatása elmaradhatatlan kellékei a kisvállalatok sikereinek. A foglalkoztatás döntő hányadáért felelős KKV szektor életben tartása nemcsak magyar, hanem európai uniós érdek is, hiszen motorja a gazdaság talpra állásának és az általános szociális helyzet javításának.

    Kombinált hitel

    A kombinált hitel lényege, hogy a felvett hitel mellé valamilyen befektetés kerül záradékolásra. A tőkerész törlesztése a befektetésbe folyik, a banknak pedig csak kamatot fizet az ügyfél.

    Kondíció

    A termék igénybevételével járó feltételek.

    Közokirat

    A közokirat vagy közjegyzői okirat olyan dokumentum, amelyet a közjegyző a vonatkozó törvényben meghatározott formai előírások betartásával készít, és így az közokiratnak minősül.

    Lakáshitel

    Lakáshitel az összefoglaló neve azoknak a jelzálog alapú hiteleknek, amelyek célja valamilyen lakáscélú ingatlan megvásárlása.

    A lakáshitel típusú hitelkonstrukció felhasználható lakás, családi ház megvásárlásához, vagy építéséhez egyaránt.

    A lakáshitel konstrukciók többek között abban különböznek más hitelkonstrukcióktól (például a hitelkiváltástól, vagy a szabad felhasználású hiteltől), hogy kedvezőbb a kamatozása.

    Lakáshitel-igénylés

    Minden bank más és más feltételekkel tud hitelt nyújtani. Ezek kiválasztása nem egyszerű dolog, ebben segítünk mi. Talán ez egyik legfontosabb feltétel, hogy ne legyen aktív KHR listás.

    A fennálló tartozás rendezése legtöbb esetben feltétele a hitelkérelem befogadásának, illetve ilyenkor külön megállapodással lehet csak hitelkérelmet benyújtani.

    A hitel igénylésekor a vásárlandó lakás értéke, a saját jövedelem nagysága és a meglévő önerő fontos kritérium. Minél kedvezőbbek ezek a kondíciók, annál kedvezőbbek a bank által nyújtott hitel kondíciói is.

    Mikropályázattal kombinált hitel

    Napjainkban nagyon népszerűek a pályázattal kombinált hitelek, amelyeket jellemzően ingatlanvásárlásra lehet fordítani. Ezek lényege, hogy egy minimális önerő mellett van lehetőségünk egy nagyobb összegű vissza nem térítendő összegre is pályázni, és csak a maradék kisebb részt kell hitelből megvalósítanunk. 

    Minimálbéres Finanszírozás

    Nincs hitelképesség-vizsgálat, azaz az ügyfélnek nem az általános szabályok szerint kell a törleszt képességét igazolnia, hanem jelen pont alapján elegendő legalább a mindenkori minimálbér mértékét igazolnia. Az egyéb ügyfélminősítési és fedezetértékelési szabályzatok által előírt vizsgálatokat el kell végezni.

    Önerő

    Ingatlan vásárlásakor a hitel és a vételár közötti érték az önerő. Törvény szerint a bank legfeljebb a hitelfedezeti érték 60%-áig nyújthat hitelt.

    Pályázatok

    A vállalkozók a kiírt pályázatokkal kapcsolatban többnyire az interneten, könyvelőtől vagy üzleti kapcsolataikon keresztül szerzik az információt. Nagyrészt pedig sem a könyvelők, sem az ügyvezetők nincsenek tisztában a teljes körű feltételekkel és a pályázatírás folyamatával, ezáltal a pályázat kimenetele is bizonytalan. Amennyiben mégis támogatást nyer a projekt, a pályázati elszámolás és helyszíni ellenőrzés során több probléma is felmerülhet. Elnyert pályázatot követő nem megfelelő teljesítés pedig hatósági ellenőrzést, súlyosabb esetekben pedig szabálytalansági eljárást is vonhat maga után. Egy megfelelő pályázatíró vagy pénzügyi tanácsadó cég megbízása – amennyiben az adott vállalkozás megfelel a kiírás feltételeinek − szinte garantálja a sikert. Nagyon fontos, hogy a megbízó és megbízott között folyamatos legyen a kommunikáció, ugyanis egy projekt sikeres lebonyolítása nem oldja meg a fő problémát – a vállalkozókat ugyanis folyamatosan tájékoztatni kellene azokról a kiírásokról, melyek a vállalkozó elképzeléseibe, tevékenységébe illenek.

    Piaci kamatozású lakáshitel

    Ha Ön nem jogosult államilag kamattámogatott lakáskölcsön igénylésére, vagy nagyobb összegre van szüksége, bankunk piaci kamatozású lakáshiteleivel nyújt segítséget Önnek, melyet forint vagy kedvező kamatozású deviza alapon igényelhet.

    • A futamidő minimum 5 év, maximum 30 év lehet, így már 30 éves futamidővel is igényelheti piaci kamatozású kölcsöneinket.
    • Svájci frank alapon akár 2,25%-os kamattal veheti fel kölcsönét.
    • Akár könnyített konstrukcióval is igényelhet lakásvásárlási kölcsönt.
    • Ha több ingatlant ajánl fel fedezetként, kölcsönből fedezheti a kiszemelt ingatlan akár teljes vételárát.
    • Forinthitel esetén akár minimálbérrel is kölcsönhöz juthat.
    • Hitelfolyósítási díjat csak jóváhagyott kölcsönigénylés esetén kell fizetnie.
    • Amennyiben jogosult rá, lehetősége van közvetlen támogatások igénybevételére is, mint pl.: szoc.pol, fél szoc.pol, megelőlegező szoc.pol, otthonteremtési támogatás, akadálymentesítési támogatás.
    • Személyi jövedelemadó kedvezmény igénybevételére is lehetősége van.
    • Amennyiben még a kölcsönigénylési kérelem beadása előtt meg szeretné tudni, hogy jövedelmi helyzete alapján mennyi hitelre jogosult, lehetősége van előzetes hitelképesség vizsgálatot kérni.
    • Amennyiben az ingatlan(ok) pontos értékét szeretné előre tudni, lehetősége van a kölcsönigény beadása nélkül előzetes értékbecslést kérni. Így az ingatlan hitelbiztosítéki, illetve forgalmi értékének ismeretében fel tudja mérni az igényelhető kölcsön összegét.

     

    Pótfedezet

    Hitelfelvételkor több ingatlant is bevonhatunk a hitelbe (maximum 3 ingatlant), így a megvásárolni tervezett ingatlan teljesen hitelből finanszírozhatjuk, vagy növelhetjük a szabad-felhasználásra felvett hitel összegét.

    Projekthitel

    A projekthitel olyan vállalkozói hitel, amely a strukturálisan elkülönülő, valamint önálló projektként definiálható, hosszabb távú és összetett munkafolyamatok finanszírozását segítő hitel.

    Sajátossága, hogy a hitelbírálatkor a bankoknak elsősorban nem a vállalat hitelképessége, hanem a projekt majdani megtérülése, illetve profittermelő képessége az elsődleges szempont. Bevétel-, költség- és tervanalízis elkészítésére is szükség van hozzá.

    A projekthitel-bírálathoz szükség van egy pontosan kidolgozott üzleti- és pénzügyi tervre pontos pénzügyi mutatókkal.

    Közép- és hosszú lejáratú hitel jellemzői:

    • Az önálló projektvállalatok alapítása körülhatárolhatóvá teszi a kockázatokat.
    • A biztosíték maga a projekt, annak jövőbeli bevételei, eszközei és hosszú távú szerződései.
    • Lehetőség van más befektető bevonására is.
    • Komplex szolgáltatás-, és finanszírozási struktúra teljes körű kidolgozása szükséges hozzá. A finanszírozási kondíciók kialakítása egyedileg, projektenként történik, ezért lehetőség van kedvező egyedi ár kialakítására.
    • Tanácsot adunk és segítünk a projekt pénzügyi megvalósításához szükséges tanácsadók és piaci szereplők kiválasztásában, tevékenységük koordinálásában.

    Igényelhető lakóingatlanok finanszírozására, de energiaipari, infrastrukturális, távközlési és ipari termelő beruházások finanszírozására is. Az EU támogatásokhoz kapcsolódó projektek finanszírozása is ilyen formában valósul meg.

    Projekthitel / Beruházási hitel

    Nagyobb volumenű, illetve hosszabb távon megtérülő beruházások esetében nem mindig van keret a teljes beruházás lebonyolításához, ám ilyen esetekre nyújtanak segítséget a projekt- és beruházási hitelek. Ezeknél a hosszú távú finanszírozási formáknál ugyanis elsősorban a projekt jövőbeni megtérülése és profittermelő képessége a fedezet, amelyet korrekt üzleti tervvel szükséges alátámasztani. A projekt lehet egy nagyobb beruházás, de akár tartós eszköz vagy ingatlanvásárlás is. A projekthitelek a legtöbb esetben speciális visszafizetésűek is lehetnek, így megoldható akár a negyedévenkénti hiteltörlesztés is. 

    Rulírozó hitel

    Forgóeszközhitel vállalkozások részére. Rövid lejáratú, és folyószámlához kötődik.

    Szabad felhasználású hitel

    Több, kisebb összegű hitelcél megvalósítására szabad felhasználású jelzáloghitelt kíván igényelni, de ezen belül még nem döntötte el, hogy melyik konstrukciót válassza? Reméljük, hogy a következő összefoglaló megkönnyíti az Ön döntését.

    A szabad felhasználású hitel előnyei:

    • nem kell számlákkal igazolni a felhasználást
    • forint alapú
    • bármire költheti igény szerint

    Devizanemtől függetlenül választhatók egyenletes törlesztésű hitelkonstrukciók, valamint lakástakarékpénztári, illetve életbiztosítással kombinált hiteltermékek is. Az egyenletes, úgynevezett annuitásos törlesztés esetén Ön már a futamidő elejétől kezdve törleszt tőkét, kamatot és esetleges kezelési költséget egyaránt.

    A megtakarítással kombinált konstrukciók lényege ezzel ellentétben, hogy a megtakarítási idő alatt nem kerül sor tőketörlesztésre, Ön havonta csak kamatot és kezelési költséget fizet. A megtakarítási idő lejárta után a megtakarított összeg a tőketartozást csökkenti.

    Szintén devizanemtől függetlenül Ön türelmi idős hitelkonstrukciót is választhat. A türelmi idő hossza szabad felhasználású hitelek esetén általában maximum 3 év lehet. Ezalatt az időszak alatt szintén nem történik tőketörlesztés, csak kamatot és kezelési költséget számol fel az adott pénzintézet. Kedvező lehet a türelmi idős hiteltermék abban az esetben, ha Ön a futamidő elején csak alacsonyabb összegű törlesztést tud vállalni pályakezdőként, vagy gyesen lévő szülőként.

    Számlakivonat

    Jelentés, melyet a pénzintézet állít ki pénzforgalmi mozgásokról, ez lehet havi, heti és napi is. 

    Széchenyi Beruházási Hitel

    A Széchenyi Beruházási Hitel egy legfeljebb 50 millió Ft összegű, akár 10 éves futamidőre is igényelhető hiteltípus, a vállalkozás beruházásai és fejlesztései meghitelezésére. Előnye, hogy hosszú távon szolgálja az Ön vállalkozása működését, versenyképességét, törlesztésével pedig alkalmazkodik a beruházás megtérüléséhez.

    A hitel felhasználható ingatlan vásárlására, építésére, fejlesztésére, új vagy akár használt gépek, tárgyi eszközök beszerzésére, illetve a beruházáshoz kapcsolódó forgóeszköz-beszerzésre is.

    A Széchenyi Beruházási Hitel lényegi elemei:

    • Az igényelhető hitel minimum 1 millió Ft, majd 100.000 Ft-onként emelkedő összegű, egészen 50 millió Ft-ig.
    • A Széchenyi Beruházási Hitel esetében az igénylőnek a tervezett beruházás összköltsége minimum 20%-ának megfelelő önerővel szükséges rendelkeznie.
    • A hitel futamideje minimum 12, maximum 120 hónap.
    • A rendelkezésretartási idő maximum 18 hónap, a türelmi idő tartama pedig legalább a rendelkezésretartási idővel azonos és maximum 24 hónap lehet.
    • A hitel fő biztosítéka a beruházás tárgya (− de a beruházás tárgya mellett attól eltérő ingóság, illetve ingatlan is bevonásra kerülhet a bank által).
    • Igényléskor szükséges egy egyszerűsített üzleti terv benyújtása, aminek tartalma az egyik fő szempont lesz a minősítésnél.

    Előnyök 

    • Beruházási hitel bármilyen fejlesztési célra igénybe vehető.
    • A fejlesztés megvalósításához elegendő 20% saját erővel rendelkeznie.
    • Beruházási hitelünk hozzásegíti vállalkozását versenyképessége növeléséhez.
    • A hitel folyósítása és törlesztése igazodik a fejlesztés megvalósításához és a fejlesztésből származó bevételek keletkezéséhez.
    • A fejlesztéshez kapcsolódó ÁFA finanszírozására forgóeszköz-hitel igényelhető.

     

    Széchenyi kártya

    A Széchenyi kártya egy államilag támogatott vállalati folyószámlahitel-keret, amely már a magyar vállalkozók kedvencévé vált. Igénylése ugyanis rendkívül egyszerű, kamatozása igen kedvező, és a jegybanki alapkamathoz van kötve, ráadásul egyenlege a visszatöltés után többször is lehívható. A Széchenyi kártya 1-25 millió forintos összegben igényelhető az árbevételtől függően, és akár 2 éves rendelkezésre állással is kérhető. Javasolt mindenféle olyan kiadásra, amely rövid távon merül fel a cég életében, és jellemzően a bevételek csúszása miatt jelent akadályt a finanszírozása.

    THM

    A THM, vagyis a teljes hiteldíjmutató egy olyan mutató, amely egységesítve tartalmazza a hitelfelvétel kapcsán felmerülő költségeket, díjakat.

    A THM számításának módját jogszabály írja le pontosan. Mivel minden banknak, pénzintézetnek ugyanúgy kell számolnia, ezért alkalmas a különböző hiteltermékek összehasonlítására.

    Tőketartozás

    Az első törlesztésig a folyósított kölcsönösszeg, azt követően annak a megfizetett törlesztőrészletek tőketartalmával csökkentett összege.

    Törlesztőrészlet

    A felvett hitel után fizetendő kamat és tőketörlesztés együttes, meghatározott rendszerességgel és összegben az ügyfél által, a futamidő alatt fizetendő összege.
    A törlesztőrészlet az a meghatározott időközönként fizetendő pénzösszeg, amit a hitelező kér a hitelért cserébe.

    A felvett hitelt vissza kell fizetni. Azt, hogy a visszafizetés milyen ütemezés szerint történjen, a bank és az adós között megszületett kölcsönszerződés határozza meg.

    Tulajdoni Lap

    A tulajdoni lap a Magyarország területén található, az ingatlan-nyilvántartásban bejegyzett ingatlanok adatait, valamint az ingatlanhoz kapcsolódó jogokat és jogilag jelentős tényeket magában foglaló – számítógépen kezelt – okirat.

    A tulajdoni lap beszerzése, illetve a tartalmának megismerése minden ingatlannal kapcsolatos dolog első lépése legyen. Sok kellemetlenségtől megkímélheti magát, ha ezt az apró tanácsot megfogadja. Például a tulajdoni lap árulkodhat arról, ha Ön nem is a valódi tulajdonossal alkudozik egy lakásról, vagy kiderül, hogy a 800 négyzetméteresnek hirdetett telek valójában csak 750.

    A tulajdoni lap ugyanis minden, az ingatlan jogi státuszával kapcsolatos tényt, történést tartalmaz, akár régi, akár friss, akár még el sem bírált változásról van szó.

    A bank a jelzáloghitel kérelmezésekor a bírálati folyamatot a tulajdoni lap ellenőrzésével indítja.

    Türelmi Idő

    A hitel folyósításától számított azon időszak, amely alatt még nem kell a tőketartozás törlesztését megkezdeni, csak a kiszámított kamatot kell megfizetni.

    Ügyleti Év

    A futamidő kezdő napjától – illetve további ügyleti év esetén a kezdő nappal megegyező naptári naptól – számított egész naptári év.

    Vállalkozói hitelek

    A vállalkozói hiteleknek több fajtája is létezik aszerint, hogy a céges kölcsönt milyen célra és időtávra szeretnénk igénybe venni. A hitelbírálat során a tulajdonosok érdekeltségeit is megvizsgálják, valamint a hitelezési múltjaiknak is utánanéznek. Sok esetben a vállalkozói hitel törlesztői elszámolhatók!

    • Beruházási- és fejlesztési hitel
    • A Széchenyi Beruházási Hitel
    • Pályázatok
    • Projekthitel

     

    Vállalkozói lízing

    Eszközöket, gépeket és járműveket egy vállalkozónak a legcélszerűbb lízingelni, vagy tartósan bérelni, hiszen ebben az esetben a havi lízingdíj költségként elszámolható, illetve akár bérbe is továbbadható. Lízing esetén az eszköz vagy ingatlan tulajdonjogát nem szerezzük meg, pusztán a használatáért fizetünk. A lízing a legtöbb esetben közepes lejáratú (3-7 év) konstrukció, és mint minden más hitelnél, bírálatakor a legfontosabb szempont a cég árbevétele.

    Változó kamatozás

    Változó kamatozású hitelek esetén a hitel futamideje alatt, a meghatározott kamatperiódusok végén a bank a pénzpiaci, devizapiaci és jogszabályi feltételek változását követve, illetve ahhoz igazodva megváltoztathatja az ügyleti kamatlábat.

    Végtörlesztés

    A végtörlesztés nem más, mint a hitel teljes visszafizetése a futamidő lejárata előtt.

    A végtörlesztés, más szóval teljes előtörlesztés, a hitel-előtörlesztés speciális formája, ugyanis az adós ilyenkor a teljes fennálló tőke-, kamat- és esetleges díjtartozását is visszafizeti a banknak és nemcsak egy részét.

    Zálogjog

    Olyan jogosultság, amelynek alapján a jogosult – amennyiben követelését az adós a kötelezettség esedékességekor nem egyenlíti ki – a követelésének biztosítására szolgáló zálogtárgy értékesítésével kielégítést nyerhet. A zálogtárgyból való kielégítés általában bírósági határozat alapján, végrehajtás útján történik.

    Zálogjogosult

    Akinek követelését a zálogjog biztosítja. Jelzáloghitelek esetén a hitelt nyújtó bank tekinthető zálogjogosultnak.

    Zálogkötelezett

    Az a személy, aki a hitel-visszafizetés biztosítékaként a tulajdonát képező ingatlant felajánlja biztosítékként. Az ingatlanra jelzálogjog lesz bejegyezve. Jelentése megegyezik a dologi adós jelentésével.

  • Szereplők, intézmények

    Adós

    Az a természetes személy, akivel a hitelintézet hitelszerződést vagy kölcsönszerződést köt, mely szerződés alapján a hitelintézet a szerződésben meghatározott pénzösszeget az ügyfél rendelkezésére bocsátja, és aki ezen kölcsön összegét, valamint annak járulékait a szerződés szerint visszafizetni köteles. A hitel adósa az a szereplő, akit a leginkább megvizsgál a bank, hiszen ő, a hitelfelvevő lesz az a szereplő, aki a hitelszerződés szerint megkapja a kölcsönt. Vizsgálják az életkorát, a hitelmúltját, a jövedelmét, családi állapotát, iskolai végzettségét, egyszóval minden lényeges, vagy lényegtelennek tűnő szempontot is. A mindennapokban használt neve: hitelfelvevő, kötelezett

    Adóstárs

    Az adóstárs az a természetes személy, akivel a hitelintézet hitelszerződést vagy kölcsönszerződést köt, mely szerződés alapján a hitelintézet a szerződésben meghatározott pénzösszeget az ügyfél rendelkezésére bocsátja, és aki ezen kölcsön összegét, valamint annak járulékait a szerződés szerint visszafizetni köteles. Jogi értelemben az adóssal megegyező az adóstárs, vagy adóstársak szerepe, de a bankoknál eltérő kockázati megítélés alá eshetnek. Jellemző adóstárs a házastárs, illetve élettárs.

    KHR (korábban BAR)

    A központi hitelinformációs rendszer (a továbbiakban: KHR) − korábbi nevén: Bankközi Adós- és Hitelinformációs Rendszer (BAR) − olyan zárt rendszerű adatbázis, amelynek célja, hogy támogassa a pénzügyi intézmények üzleti tevékenységét, hitelezési és ügyfélminősítési munkáját, valamint csökkentse a hitelnyújtás kockázatát. A KHR-t a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének 2566/1999. számú határozata alapján jelenleg a Bankközi Informatika Szolgáltató Rt. (BISZ Rt.) kezeli. A KHR nyilvántartásában minden természetes és jogi személy, valamint jogi személyiséggel nem rendelkező társaság bekerülhet, ha hitelviszony alanyává válik hitelkérőként, illetve a hitel felvevőjeként. Kevesen tudják, hogy hitelszerződés megkötése nélkül is bekerülhet valaki az adósnyilvántartásba, amennyiben hitelszerződés megkötésének kezdeményezése során valótlan adatot közöl, hamis vagy hamisított okiratot használ és mindez okirattal bizonyítható. A parlament pontosította a listára való felkerülés szabályait. 2006-tól csak az kerülhet fel a listára, aki legalább a minimálbért kitevő összeg megfizetésével folyamatosan, több mint 90 napon át késlekedik. A jövőben évente egyszer minden adós ingyenesen tájékoztatást kérhet arról, hogy milyen adatai szerepelnek a listán. Ha valaki úgy gondolja, indokolatlanul került fel a listára, januártól kifogással élhet a hitelintézetnél vagy a BISZ-nél, a panaszt az adatközpontnak tizenöt napon belül ki kell vizsgálnia, s az eredményről írásban tájékoztatnia kell az ügyfelet. Ha a beadványnak helyt adnak, két napon belül törölni kell az adatokat a listáról.

    Devizabelföldi

    Az a természetes személy, aki rendelkezik az illetékes magyar hatóság által kiadott, érvényes személyazonosító igazolvánnyal (személyi igazolvánnyal).

    Devizakülföldi

    Az a természetes személy, aki nem rendelkezik az illetékes magyar hatóság által kiadott, érvényes személyazonosító igazolvánnyal (személyi igazolvánnyal), és azzal nem is rendelkezhet.

    Hitelügylet szereplői

    Az adós (a hitel felvevője), az adóstárs (ugyanazok a kötelezettségek terhelik, mint a hitel felvevőjét), és a zálogkötelezett (annak az ingatlannak a tulajdonosa, amelyik a hitelfelvételkor fedezetül lett felajánlva).

    Készfizetői Kezes

    Ha a bank kevésnek tartja a biztosítékul felajánlott ingatlant és a felvevő(k) hitelképességét, akkor rendszerint kezes bevonását is kérheti a hitelügyletbe. Kezes az, aki kötelezettséget vállal arra, hogy amennyiben az adós nem teljesít, maga fog helyette teljesíteni. A bank csak készfizető kezességvállalást fogad el: ekkor a Kezes nem követelheti, hogy a bank a követelést először az adóstól vagy az adóstárstól hajtsa be.

    KHR/BAR Lista

    A KHR (Központi Hitelinformációs Rendszer) lista − korábbi ismertebb nevén BAR lista − olyan adósok adatait tartalmazó névsor, akiknek valamely bank vagy hitelintézet felé a mindenkori minimálbért meghaladó és legalább 90 napja fennálló tartozása van vagy volt, egy korábbi vagy épp aktuális hitel kapcsán. A KHR lista szerint Ön kétféle státuszú lehet: aktív baros, vagy passzív baros. A BAR név a korábbi – Bankközi Adós és Hitelinformációs Rendszer – elnevezésből ered. Alapvetően kétféle státuszt különböztet meg. Aktív, ha még nem rendezte a hitel elmaradt részleteit, és passzív, ha már rendezte, de a rendezés óta még nem telt el 1 év. Ennyi időnek kell ugyanis eltelni, hogy törlődjön a feketelistáról, ha Ön felkerült a barlistára, de visszafizette hiteltartozását.

    Zálogjogosult

    Akinek követelését a zálogjog biztosítja. Jelzáloghitelek esetén a hitelt nyújtó bank tekinthető zálogjogosultnak.

    Zálogkötelezett

    Az a személy, aki a hitel-visszafizetés biztosítékaként a tulajdonát képező ingatlant felajánlja biztosítékként. Az ingatlanra jelzálogjog lesz bejegyezve. Jelentése megegyezik a dologi adós jelentésével.
  • Hitelpiaci műveletek

    Albetétesítés

    Társasházi lakások telekkönyvi nyilvántartására vonatkozó kifejezés. Az a földhivatali eljárás, melynek során az egyes társasházi lakások a társasház törzsszámához igazodó sorszám szerinti \”alszámot”\ kapnak. Az albetét szám az egyes társasházi lakások egyedi helyrajzi száma, mely alapján a lakás egyedileg beazonosítható. A földhivatal az albetétesítést kérelemre, jogerős használatba vételi engedély alapján kezdi meg. Azonban az albetét földhivatali megnyitása nem feltétlenül jár együtt a vevő adott lakásra vonatkozó tulajdonjog-bejegyzésével.

    Előtörlesztés

    Nagyobb összegű, a hitel tőkerészét részben, vagy egészében csökkentő befizetés (minimum értékét a bank határozza meg, de általában 4 havi törlesztőrészletnek megfelelő összeg, az előtörlesztési szándékot a bank felé írásban jelezni kell), így az adott futamidő megtartása mellett csökkenteni lehet a havi törlesztőrészletek nagyságát, illetve a teljes összeg visszafizetésével megszüntethető a hitelszerződés.

    Értékbecslés

    Az ügyfelek által biztosítékul felajánlott (jelzálogjoggal terhelendő) ingatlanra vonatkozó szakvélemény, mely az adott ingatlan forgalmi értékét állapítja meg. Bank az általa elfogadott értékbecslők ingatlanértékelését fogadja el a hitelbírálathoz.

    Fedezetcsere

    Ha a hitel biztosítékául szolgáló ingatlant kivonják a hitelügyletből, és helyette egy másik, de ugyanazoknak a feltételeknek megfelelő ingatlant ajánlanak fel hitelfedezetként.

    Folyósítás

    A folyósítás a hitelfelvétel azon szakasza, amikor a bank az igényelt hitel összegét az adós, vagy lakáshitel esetén az eladó számlájára átutalja. A folyósítás elérése minden hitelfelvevő célja. Számos dolog előzi meg, többek között az értékbecslés, a hitelminősítés, a hitelbírálat, a szerződéskötés és a folyósítási feltételek teljesítése. A folyósítás az ügyfél bankszámlájára történik. A legtöbb bank előírja, hogy bankszámlát is nyisson náluk az ügyfél hitelfelvételkor, de ez alól is van kivétel. Lakáshitel esetén a banki folyósítás nem az adós számlájára történik, hanem az adásvételi szerződésben megjelölt számlaszámra, ami többnyire vagy az eladó számlája, vagy ügyvédi letéti számla.

    Hitelbírálat

    Összetett banki kockázatelemzési munkafolyamat, mely a konkrét hiteligénylés kapcsán állapítja meg a bank által folyósítható hitel nagyságát. A bank saját hitelbírálati szabályzata alapján többek között vizsgálja az igénylő vagyoni és jövedelmi viszonyait, fizetési fegyelmét, a kölcsön biztosítékául szolgáló ingatlan hitelbiztosítéki értékét.

    Lakáshitel-igénylés

    Minden bank más és más feltételekkel tud hitelt nyújtani. Ezek kiválasztása nem egyszerű dolog, ebben segítünk mi. Talán ez egyik legfontosabb feltétel, hogy ne legyen aktív KHR listás. A fennálló tartozás rendezése legtöbb esetben feltétele a hitelkérelem befogadásának, illetve ilyenkor külön megállapodással lehet csak hitelkérelmet benyújtani. A hitel igénylésekor a vásárlandó lakás értéke, a saját jövedelem nagysága és a meglévő önerő fontos kritérium. Minél kedvezőbbek ezek a kondíciók, annál kedvezőbbek a bank által nyújtott hitel kondíciói is.

    Végtörlesztés

    A végtörlesztés nem más, mint a hitel teljes visszafizetése a futamidő lejárata előtt. A végtörlesztés, más szóval teljes előtörlesztés, a hitel-előtörlesztés speciális formája, ugyanis az adós ilyenkor a teljes fennálló tőke-, kamat- és esetleges díjtartozását is visszafizeti a banknak és nemcsak egy részét.
  • Hitelfajták

    Adósságrendező hitel (hitelkiváltás)

    A hitelkiváltás azt jelenti, hogy a bankok különböző kondíciók alapján bírálják el az ügyfeleket, így érdemes érdeklődni más pénzintézeteknél is, hiszen más és más kondíciói lehetnek ugyanannak a hitelnek − ez akár 20-50% között is mozoghat! Itt nemcsak a lakáshitelre kell gondolni, hiszen egy hitelkiváltással a meglévő, köztudottan magas THM-mel futó árú vásárlási hitelek is sokkal jobb feltételekre cserélhetők.

    Szabad felhasználású adósságrendező hitel az ingatlan hitelbiztosítéki értékének akár 60-80%-áig

    A hitelkiváltás, más néven adósságrendező hitel településtől függetlenül a fedezetül felajánlott ingatlan hitelbiztosítéki értékének 60-80%-áig vehető fel, amennyiben ezt az ingatlan állapota megengedi. A hitelkiváltás révén felvett hitelből visszafizeti meglévő hitelét, a fennmaradó rész pedig szabadon felhasználható.

    A korábban más banknál, hitelintézetnél felvett hitel váltható ki kedvezőbb feltételű, hosszabb futamidejű hitelre úgy, hogy a korábbi hiteltartozás megszűnik, és a továbbiakban csak az új hitel részleteit kell fizetnie.

    Abban az esetben ajánljuk a hitelkiváltást, amennyiben

    • sokallja jelenlegi havi törlesztőrészleteit, vagy
    • meg szeretné nyújtani a futamidőt, esetleg
    • megnövelné a felvett hitelösszeget, mert pénzre van szüksége.

    Adósságrendező hitel esetén mik azok a legfontosabb tényezők, amikkel mindenképpen tisztában kell lennie:

    • Ingatlanfedezet nélkül felvett személyi kölcsönt nem lehet másik személyi kölcsönnel kiváltani úgy, hogy a havi törlesztési kötelezettségei jelentősen csökkennének. Adósságrendező hitelek a hazai pénzintézeteknél csak ingatlanfedezettel igényelhetők.
    • Felmondott hitel vagy rosszul fizetett hitel jelenleg nem váltható ki egyik hazai pénzintézetnél sem. A problémamentes hitelmúltat a korábbi hitelt folyósító bank által kiállított igazolással tudjuk tanúsítani, de nem ritka az olyan eset sem, amikor a hiteligénylés során az utolsó 3-6-12 havi bankszámlakivonatot is bekérik a problémamentes hitelmúlt igazolására.
    • Adósságrendező hitel igénylése során a korábban felvett lakáscélú hitelek (lakásvásárlás, lakásfelújítás, építkezés, bővítés) is lakáscélú hitelkamattal válthatók ki, amik általában 1-2%-kal alacsonyabbak a szabad felhasználású hitelekhez képest.
    • Aktív KHR listás személy nem igényelhet hitelt sem ingatlanfedezettel sem ingatlanfedezet nélkül hazai pénzintézetnél. A passzív KHR személyikölcsön-igénylésnél kizáró ok, de lakáshitelnél vagy jelzáloghitel esetén van néhány olyan partnerünk, ahol kedvező kondíciók érhetőek el.
    • Osztrák hitel igénylése során KHR vizsgálat nélkül is megoldható az adósságrendező hitel felvétel, de a kiváltani kívánt jelzáloghitel hitelmúltját ellenőrizhetik. Általában az utolsó 3-4 havi bankszámlakivonattal kell igazolni, hogy nincs elmaradás a jelzáloghitel törlesztésében.

    Államilag támogatott hitel

    Egy új helyre, új lakásba költözni senkinek sem egyszerű feladat. Döntések sorozatát kell ilyenkor meghozni, és közben azon aggódunk, vajon miből telik majd rá, nem is beszélve a sok utánajárásról. Ehhez szeretnénk segítséget nyújtani Önnek! Kölcsöntípustól függően, vehet használt vagy új építésű lakást, családi házat, amihez − amennyiben a feltételeknek megfelel − akár közvetlen támogatásokat is igényelhet (szoc.pol., fél szoc.pol., otthonteremtési támogatás, akadálymentesítési támogatás).

    Az államilag kamattámogatott kölcsönök fajtái:

    • jelzálogleveles;
    • kiegészítő kamattámogatásos.

    E két kamattámogatási formához − amennyiben a feltételeknek megfelel − állami kezességvállalás melletti hiteleket is lehet igényelni (Fészekrakó, közalkalmazottaknak, köztisztviselőknek, katonáknak stb. szóló hitel).

    Az állam által nyújtott kamattámogatás miatt ezen hitelek kamatozása kedvezőbb, de ebben az esetben számos jogszabályi feltételnek kell megfelelni.

    A kölcsön minimális összege forintkölcsönök esetében 1 millió forint. Támogatott kölcsönt (amennyiben erre a kölcsönkérő jogosult) használt lakás vásárlásra 5 millió forintig, új lakás vásárlásra 15 millió forintig lehet igényelni.

    Beruházási- és fejlesztési hitel

    A beruházási- és fejlesztési hitel általában magas összegű és futamidejű vállalkozói hitel. Ezen hitelkonstrukció hosszú távon megtérülő fejlesztések és beruházások megvalósításához nyújt segítséget. Fontos, hogy a hitel igényléséhez profi üzleti terv készüljön, ami nagyban segíti a hitelbírálatot.

    A beruházási hitel célja lehet új vagy használt gépek, berendezések, egyéb tárgyi eszköz beszerzése, és egyéb beruházások finanszírozása. Felhasználható kapacitásbővítés, gépbeszerzés, vagy ingatlanvásárlás, felújítás és bővítés esetén.

    Jellemzői:

    • Több év alatt megtérülő kapacitásbővítő, fejlesztő beruházások megvalósítása.
    • Kapcsolódó fejlesztések, tartós forgóeszköz-növekedés finanszírozása.
    • A vállalkozásnak csupán a saját erő mértékéig kell rendelkeznie saját forrással egy fejlesztés megvalósításához.
    • A kellő időben megvalósítható fejlesztéssel az Ön vállalata kihasználhatja a kedvező üzleti lehetőségeket, és versenyelőnyre tehet szert.
    • Minden, a vállalkozási tevékenységhez kötődő fejlesztési cél finanszírozható.
    • A hitelösszeg az egyedi beruházási igényekhez igazodik.
    • A hitel a beruházás megvalósulásának ütemében vehető igénybe, törlesztéséhez a bank bizonyos türelmi időt engedhet.
    • A beruházási hitel biztosítéka maga a megvalósuló beruházás, készlet, vevőkövetelés, gép vagy ingatlan is lehet a vállalkozás igényeitől és lehetőségeitől függően.
    • Amennyiben a hitelt devizában veszi fel a vállalkozás, akkor a forinthitelekhez képest alacsonyabb kamat is elérhető.

    Folyószámlahitel

    A folyószámlahitel a legegyszerűbben igényelhető vállalkozói hitel, amely ráadásul szinte megkötés nélkül bármire szabadon elkölthető. A folyószámlahiteleket az árbevétel 10-30%-áig adják a bankok, és igényelhetőek rullírozó, azaz visszatölthető formában is, ezáltal a visszafizetés után többször is lehívhatóak. A vállalati folyószámlahitelek jellemzően éven belüli lejáratúak, így kiválóan alkalmasak az átmeneti fizetési nehézségek leküzdésére, és az állandó pénzügyi csúszásokból adódó problémák áthidalására.

    Forgóeszközhitel

    Hitel, melyet forgóeszköz finanszírozására nyújt a pénzintézet. Vállalati hiteltípus, általában 1 éves vagy rövidebb futamidejű.

    Kombinált hitel

    A kombinált hitel lényege, hogy a felvett hitel mellé valamilyen befektetés kerül záradékolásra. A tőkerész törlesztése a befektetésbe folyik, a banknak pedig csak kamatot fizet az ügyfél.

    Kombinált mikrohitel

    A „Kombinált Mikrohitel” program 2011-es tavaszi indulásától több mint 1200 mikro-, kis és középvállalkozás jutott támogatott hitelhez a konstrukció keretén belül, és egyre több vállalkozás kíván élni ezzel a támogatási lehetőséggel. A konstrukció népszerűségéhez nagyban hozzájárul, hogy olyan támogatási formát biztosít a KKV szektornak, amely az Európai Unió szintjén is újszerűnek és nagyon kedvezőnek számít. Összességében elmondható, hogy a kombinált mikrohitel az egyik legkedveltebb finanszírozási forma a KKV szektorban, ugyanis lezárt évvel nem rendelkező, újonnan alakult cégek is igényelhetik. A kombinált mikrohitel konstrukcióban a pályázatnyertesek a támogatott, fix kamatozású, kedvező hitel mellett vissza nem térítendő támogatásban is részesülnek. A vissza nem térítendő támogatás legalább 1 millió forint és legfeljebb 10 millió forint, a hitelösszeg pedig minimálisan 1 millió forint és maximálisan 20 millió forint lehet, azonban a támogatás el kell, hogy érje a felvenni kívánt hitelösszeget. Fontos kiemelni, hogy a pályázó cégnek a projekt költségvetésének 10%-ával kell rendelkeznie önerő formájában, továbbá az igényelt vissza nem térítendő támogatást elő kell finanszíroznia, ugyanis ez a projekt sikeres megvalósítását követően kerül kifizetésre.

    A hitelkérelem és a kapcsolódó pályázat beadására jogosult minden olyan mikrovállalkozás, amely devizabelföldinek minősül, a Magyar Köztársaság területén székhellyel, illetve az Európai Gazdasági Térség területén székhellyel és a Magyar Köztársaság területén fiókteleppel rendelkezik, és maximum 9 főt foglalkoztat, továbbá megfelel a pályázati és hitelfeltételeknek.

    Ez a hitelkonstrukció a következő felhasználási célokra igényelhető:

    • infrastrukturális beruházás
    • ingatlanberuházás és vásárlás
    • tárgyi eszköz vásárlása
    • hardver és szoftver vásárlása

    Kötelező vállalás:

    A projekt befejezését követő 2 üzleti év személyi jellegű ráfordításainak az összege a vissza nem térítendő támogatás 50%-át el kell érnie.

    Fontos kihangsúlyozni, hogy a vissza nem térítendő támogatás és a támogatott hitel egymástól elválaszthatatlanok, csakis együttesen ítélhető a jogosultaknak.

    A projektet 3 év fenntarthatósági kötelezettség terheli.

    Összességében megállapíthatjuk, hogy a KKV szektor reflektorfényben van jelen a gazdaságban, számos intézkedés születik a versenyhelyzetük, innovációs képességük, piacon való megjelenésük elősegítésének javítására, beruházásaik támogatására, de a gazdasági fellendülés érdekében a vállalkozóknak is meg kell tenniük a szükséges lépéseket. A vállalkozói szellem, a pénzügyi kultúra megfelelő eszközökkel való támogatása elmaradhatatlan kellékei a kisvállalatok sikereinek. A foglalkoztatás döntő hányadáért felelős KKV szektor életben tartása nemcsak magyar, hanem európai uniós érdek is, hiszen motorja a gazdaság talpra állásának és az általános szociális helyzet javításának.

    Lakáshitel

    Lakáshitel az összefoglaló neve azoknak a jelzálog alapú hiteleknek, amelyek célja valamilyen lakáscélú ingatlan megvásárlása.

    A lakáshitel típusú hitelkonstrukció felhasználható lakás, családi ház megvásárlásához, vagy építéséhez egyaránt.

    A lakáshitel konstrukciók többek között abban különböznek más hitelkonstrukcióktól (például a hitelkiváltástól, vagy a szabad felhasználású hiteltől), hogy kedvezőbb a kamatozása.

    Mikropályázattal kombinált hitel

    Napjainkban nagyon népszerűek a pályázattal kombinált hitelek, amelyeket jellemzően ingatlanvásárlásra lehet fordítani. Ezek lényege, hogy egy minimális önerő mellett van lehetőségünk egy nagyobb összegű vissza nem térítendő összegre is pályázni, és csak a maradék kisebb részt kell hitelből megvalósítanunk. A mikropályázati kombi hitelekre szánt uniós pénz a népszerűségnek köszönhetően a fővárosban 2012-ben hamar el is fogyott, de a környező részeken van még aktív forrás a cégek számára!

    Pályázatok

    A vállalkozók a kiírt pályázatokkal kapcsolatban többnyire az interneten, könyvelőtől vagy üzleti kapcsolataikon keresztül szerzik az információt. Nagyrészt pedig sem a könyvelők, sem az ügyvezetők nincsenek tisztában a teljes körű feltételekkel és a pályázatírás folyamatával, ezáltal a pályázat kimenetele is bizonytalan. Amennyiben mégis támogatást nyer a projekt, a pályázati elszámolás és helyszíni ellenőrzés során több probléma is felmerülhet. Elnyert pályázatot követő nem megfelelő teljesítés pedig hatósági ellenőrzést, súlyosabb esetekben pedig szabálytalansági eljárást is vonhat maga után. Egy megfelelő pályázatíró vagy pénzügyi tanácsadó cég megbízása – amennyiben az adott vállalkozás megfelel a kiírás feltételeinek − szinte garantálja a sikert. Nagyon fontos, hogy a megbízó és megbízott között folyamatos legyen a kommunikáció, ugyanis egy projekt sikeres lebonyolítása nem oldja meg a fő problémát – a vállalkozókat ugyanis folyamatosan tájékoztatni kellene azokról a kiírásokról, melyek a vállalkozó elképzeléseibe, tevékenységébe illenek.

    Piaci kamatozású lakáshitel

    Ha Ön nem jogosult államilag kamattámogatott lakáskölcsön igénylésére, vagy nagyobb összegre van szüksége, bankunk piaci kamatozású lakáshiteleivel nyújt segítséget Önnek, melyet forint vagy kedvező kamatozású deviza alapon igényelhet.

    • A futamidő minimum 5 év, maximum 30 év lehet, így már 30 éves futamidővel is igényelheti piaci kamatozású kölcsöneinket.
    • Svájci frank alapon akár 2,25%-os kamattal veheti fel kölcsönét.
    • Akár könnyített konstrukcióval is igényelhet lakásvásárlási kölcsönt.
    • Ha több ingatlant ajánl fel fedezetként, kölcsönből fedezheti a kiszemelt ingatlan akár teljes vételárát.
    • Forinthitel esetén akár minimálbérrel is kölcsönhöz juthat.
    • Hitelfolyósítási díjat csak jóváhagyott kölcsönigénylés esetén kell fizetnie.
    • Amennyiben jogosult rá, lehetősége van közvetlen támogatások igénybevételére is, mint pl.: szoc.pol, fél szoc.pol, megelőlegező szoc.pol, otthonteremtési támogatás, akadálymentesítési támogatás.
    • Személyi jövedelemadó kedvezmény igénybevételére is lehetősége van.
    • Amennyiben még a kölcsönigénylési kérelem beadása előtt meg szeretné tudni, hogy jövedelmi helyzete alapján mennyi hitelre jogosult, lehetősége van előzetes hitelképesség vizsgálatot kérni.
    • Amennyiben az ingatlan(ok) pontos értékét szeretné előre tudni, lehetősége van a kölcsönigény beadása nélkül előzetes értékbecslést kérni. Így az ingatlan hitelbiztosítéki, illetve forgalmi értékének ismeretében fel tudja mérni az igényelhető kölcsön összegét.

    Projekthitel / Beruházási hitel

    Nagyobb volumenű, illetve hosszabb távon megtérülő beruházások esetében nem mindig van keret a teljes beruházás lebonyolításához, ám ilyen esetekre nyújtanak segítséget a projekt- és beruházási hitelek. Ezeknél a hosszú távú finanszírozási formáknál ugyanis elsősorban a projekt jövőbeni megtérülése és profittermelő képessége a fedezet, amelyet korrekt üzleti tervvel szükséges alátámasztani. A projekt lehet egy nagyobb beruházás, de akár tartós eszköz vagy ingatlanvásárlás is. A projekthitelek a legtöbb esetben speciális visszafizetésűek is lehetnek, így megoldható akár a negyedévenkénti hiteltörlesztés is.

    Projekthitel

    A projekthitel olyan vállalkozói hitel, amely a strukturálisan elkülönülő, valamint önálló projektként definiálható, hosszabb távú és összetett munkafolyamatok finanszírozását segítő hitel.

    Sajátossága, hogy a hitelbírálatkor a bankoknak elsősorban nem a vállalat hitelképessége, hanem a projekt majdani megtérülése, illetve profittermelő képessége az elsődleges szempont. Bevétel-, költség- és tervanalízis elkészítésére is szükség van hozzá.

    A projekthitel-bírálathoz szükség van egy pontosan kidolgozott üzleti- és pénzügyi tervre pontos pénzügyi mutatókkal.

    Közép- és hosszú lejáratú hitel jellemzői:

    • Az önálló projektvállalatok alapítása körülhatárolhatóvá teszi a kockázatokat.
    • A biztosíték maga a projekt, annak jövőbeli bevételei, eszközei és hosszú távú szerződései.
    • Lehetőség van más befektető bevonására is.
    • Komplex szolgáltatás-, és finanszírozási struktúra teljes körű kidolgozása szükséges hozzá. A finanszírozási kondíciók kialakítása egyedileg, projektenként történik, ezért lehetőség van kedvező egyedi ár kialakítására.
    • Tanácsot adunk és segítünk a projekt pénzügyi megvalósításához szükséges tanácsadók és piaci szereplők kiválasztásában, tevékenységük koordinálásában.

    Igényelhető lakóingatlanok finanszírozására, de energiaipari, infrastrukturális, távközlési és ipari termelő beruházások finanszírozására is. Az EU támogatásokhoz kapcsolódó projektek finanszírozása is ilyen formában valósul meg.

    Rulírozó hitel

    Forgóeszközhitel vállalkozások részére. Rövid lejáratú, és folyószámlához kötődik.

    Szabad felhasználású hitel

    Több, kisebb összegű hitelcél megvalósítására szabad felhasználású jelzáloghitelt kíván igényelni, de ezen belül még nem döntötte el, hogy melyik konstrukciót válassza? Reméljük, hogy a következő összefoglaló megkönnyíti az Ön döntését.

    A szabad felhasználású hitel előnyei:

    • nem kell számlákkal igazolni a felhasználást
    • forint alapú
    • bármire költheti igény szerint

    Devizanemtől függetlenül választhatók egyenletes törlesztésű hitelkonstrukciók, valamint lakástakarékpénztári, illetve életbiztosítással kombinált hiteltermékek is. Az egyenletes, úgynevezett annuitásos törlesztés esetén Ön már a futamidő elejétől kezdve törleszt tőkét, kamatot és esetleges kezelési költséget egyaránt.

    A megtakarítással kombinált konstrukciók lényege ezzel ellentétben, hogy a megtakarítási idő alatt nem kerül sor tőketörlesztésre, Ön havonta csak kamatot és kezelési költséget fizet. A megtakarítási idő lejárta után a megtakarított összeg a tőketartozást csökkenti.

    Szintén devizanemtől függetlenül Ön türelmi idős hitelkonstrukciót is választhat. A türelmi idő hossza szabad felhasználású hitelek esetén általában maximum 3 év lehet. Ezalatt az időszak alatt szintén nem történik tőketörlesztés, csak kamatot és kezelési költséget számol fel az adott pénzintézet. Kedvező lehet a türelmi idős hiteltermék abban az esetben, ha Ön a futamidő elején csak alacsonyabb összegű törlesztést tud vállalni pályakezdőként, vagy gyesen lévő szülőként.

    Széchenyi Beruházási Hitel

    A Széchenyi Beruházási Hitel egy legfeljebb 50 millió Ft összegű, akár 10 éves futamidőre is igényelhető hiteltípus, a vállalkozás beruházásai és fejlesztései meghitelezésére. Előnye, hogy hosszú távon szolgálja az Ön vállalkozása működését, versenyképességét, törlesztésével pedig alkalmazkodik a beruházás megtérüléséhez.

    A hitel felhasználható ingatlan vásárlására, építésére, fejlesztésére, új vagy akár használt gépek, tárgyi eszközök beszerzésére, illetve a beruházáshoz kapcsolódó forgóeszköz-beszerzésre is.

    Az igényléshez szükséges dokumentumokat, a Nyilatkozatot, valamint az Igénylési lapot innen is letöltheti: Az igényléshez szükséges további dokumentumokat megtalálja az igénylési lap utolsó oldalán, a részletes feltételekről pedig a KAVOSZ Zrt. Üzletszabályzatából tájékozódhat.

    A Széchenyi Beruházási Hitel lényegi elemei:

    • Az igényelhető hitel minimum 1 millió Ft, majd 100.000 Ft-onként emelkedő összegű, egészen 50 millió Ft-ig.
    • A Széchenyi Beruházási Hitel esetében az igénylőnek a tervezett beruházás összköltsége minimum 20%-ának megfelelő önerővel szükséges rendelkeznie.
    • A hitel futamideje minimum 12, maximum 120 hónap.
    • A rendelkezésretartási idő maximum 18 hónap, a türelmi idő tartama pedig legalább a rendelkezésretartási idővel azonos és maximum 24 hónap lehet.
    • A hitel fő biztosítéka a beruházás tárgya (− de a beruházás tárgya mellett attól eltérő ingóság, illetve ingatlan is bevonásra kerülhet a bank által).
    • Igényléskor szükséges egy egyszerűsített üzleti terv benyújtása, aminek tartalma az egyik fő szempont lesz a minősítésnél.

    Előnyök 

    • Beruházási hitel bármilyen fejlesztési célra igénybe vehető.
    • A fejlesztés megvalósításához elegendő 30% saját erővel rendelkeznie.
    • Beruházási hitelünk hozzásegíti vállalkozását versenyképessége növeléséhez.
    • A hitel folyósítása és törlesztése igazodik a fejlesztés megvalósításához, és a fejlesztésből származó bevételek keletkezéséhez.
    • A fejlesztéshez kapcsolódó ÁFA finanszírozására forgóeszköz-hitel igényelhető.

    Szocpol

    Vissza nem térítendő állami támogatás, a támogatásra való jogosultságot az állandó lakóhely szerinti jegyző igazolja. A támogatásokat csak egy alkalommal lehet igénybe venni, hitel nélkül önállóan is igényelhetőek, vásárlásnál önerőnek számít. Vásárlás esetén 120 napon belül tarthat rá igényt. A kedvezmény 10 évre a Magyar Állam javára jelzálogjog, valamint annak biztosítására elidegenítési és terhelési tilalom kerül bejegyzésre. Teljes SZOCPOL kedvezményt új lakás felépítésére, vagy új lakás vásárlására lehet felvenni (első gyermek után: 900.000 Ft, második gyermek után: 2.400.000 Ft, harmadik gyermek után: 3.800.000 Ft, negyedik gyermek után: 4.600.000 Ft, minden további gyermek után: +200.000 Ft). Fél SZOCPOL: használt lakásra vagy minimum 50%-ban az építtető tulajdonában lévő lakás bővítésére igényelhető a teljes szocpol fele. Új lakás vásárlásakor/építésekor, amennyiben a kedvezményre jogosító feltételek fennállnak, a gyermektelen fiatal házaspár egy, illetőleg két születendő gyermek, az egygyermekes fiatal házaspár további egy születendő gyermek vállalása esetén kérheti a kedvezmény kölcsönként történő megelőlegezését (Lakásépítési kedvezményt megelőlegező kölcsön). A rendelet alkalmazásában fiatal házaspárnak minősül az, ha a kölcsön/adásvételi/ szerződés megkötése időpontjában a házastársak egyike sem töltötte be a negyvenedik életévét.

    Vállalkozói hitelek

    A vállalkozói hiteleknek több fajtája is létezik aszerint, hogy a céges kölcsönt milyen célra és időtávra szeretnénk igénybe venni. A hitelbírálat során a tulajdonosok érdekeltségeit is megvizsgálják, valamint a hitelezési múltjaiknak is utánanéznek. Sok esetben a vállalkozói hitel törlesztői elszámolhatók!

    • Beruházási- és fejlesztési hitel
    • A Széchenyi Beruházási Hitel
    • Pályázatok
    • Projekthitel

    Vállalkozói lízing

    Eszközöket, gépeket és járműveket egy vállalkozónak a legcélszerűbb lízingelni, vagy tartósan bérelni, hiszen ebben az esetben a havi lízingdíj költségként elszámolható, illetve akár bérbe is továbbadható. Lízing esetén az eszköz vagy ingatlan tulajdonjogát nem szerezzük meg, pusztán a használatáért fizetünk. A lízing a legtöbb esetben közepes lejáratú (3-7 év) konstrukció, és mint minden más hitelnél, bírálatakor a legfontosabb szempont a cég árbevétele.

  • Fogalmak

    Biztosíték

    Az adós kölcsönszerződésből eredő kötelezettségei teljesítésének biztosítására nyújtott, egyedi ügyfélszerződésben és annak mellékletét képező biztosítéki szerződésben felsorolt biztosítékokat jelenti.

    Devizakockázat

    Devizában (pl.: CHF, EURO) felvett hiteleknél, az idegen deviza és a forint átváltási aránya (árfolyam) a napi piaci mozgások hatására változhat, ezért egy esetleges kedvezőtlen árfolyamváltozás/emelkedés többletköltséget okozhat. Fordított esetben, ha a forinttal szemben esik az árfolyam, úgy csökken a finanszírozás forint ”ellenértéke”: vagyis a tőkeösszeg és kamatai visszafizetését szolgáló törlesztőrészleteket fedező deviza megvásárlása kevesebbe kerül Önnek, ahhoz kevesebb forint szükséges.

    Elővásárlási Jog

    Amennyiben az elővásárlási joggal terhelt ingatlant a lakás tulajdonosa el kívánja adni, az eladás előtt meg kell kérdeznie az elővásárlási jog jogosultját, hogy a leendő vevővel kötendő szerződés feltételei szerint (pl.: ár stb.) meg kívánja-e vásárolni a lakást. Amennyiben a jogosult elővásárlási jogával él, az adásvételi szerződést az eladó nem a vevővel, hanem a jogosulttal köti meg ugyanolyan feltételekkel. Amennyiben az elővásárlásra jogosult nem él ezzel a jogával, vagy 8-15 napon belül nem nyilatkozik az ajánlatról, az eladó köteles olyan feltételekkel megkötni a szerződést a vevővel, mint amilyen feltételeket a jogosulttal közölt. Az elővásárlási jog adásvételi szerződésbe foglalt kikötésen vagy jogszabályon alapul. Jogszabályon alapul például olyan eset, ha a föld és a rajta lévő épület tulajdonosai különböző személyek: ebben az esetben a föld tulajdonosát az épületre, az épület tulajdonosát a földre illeti meg elővásárlási jog.

    Első Ranghelyű Zálogjog

    Az ingatlan-nyilvántartásban az iratok (banki kölcsön- és jelzálogszerződés) földhivatalba való benyújtásának sorrendjében kerülnek bejegyzésre. Ez a sorrend (ranghely) azért fontos, mert e rangsornak megfelelően jutnak a zálogjogosultak az ingatlan értékesítését követően a pénzükhöz, ha az adós nem fizeti meg a tartozását. Ez az oka annak, hogy a bankok többnyire tehermentes (amin nincs zálogjog bejegyezve) ingatlant fogadnak csak el az általuk nyújtott hitelek fedezetéül.

    Fedezet

    A fedezet a jelzáloghitel alapja. A felajánlott fedezet (többnyire ingatlanfedezet) értéke határozza meg a felvehető hitel összegét. Ingatlan alpú jelzáloghitel (lakáshitel, hitelkiváltás, szabad felhasználású jelzáloghitel) esetén a fedezet a legtöbb bank szabályai szerint lehet lakás, családi ház, építési telek, nyaraló, üdülő, vagy akár üzlethelyiség is. Az ingatlanfedezet értékének megállapítása az értékbecslő feladata. Hitelfelvétel esetén a fedezet tulajdoni lapjára bekerül a bank, hogy biztosítsa a kihelyezett hitelt. Ha azt ugyanis nem fizeti az ügyfél, akkor a fedezet értékesítéséből igyekszik a bank visszanyerni a pénzét.

    Foglaló

    A foglaló a szerződés megkötésekor adott előleg, azonban speciális jogi természete miatt másként hívják. Az előleget egy szerződés megkötésekor a vevő adja az eladónak, melynek mértéke alku tárgya. A foglaló az előleg egy része, amelynek azonban speciális jogi természete van. Ha ugyanis a szerződés a vevő hibájából felbontásra kerül, akkor az előleget visszakapja, de a foglalót elveszíti. Ha viszont a szerződés az eladó hibájából hiúsul meg, akkor ő a foglaló dupláját köteles az eladónak megfizetni.

    Forgóeszköz

    Számviteli kifejezés, melyet azokra az eszközökre használnak, melyek nem maradnak sokáig egy adott vállalat vagyonában.

    Futamidő

    A futamidő az a kölcsönszerződésben rögzített időtartam, ami az első ügyleti év kezdetétől a hitel megszűnéséig (visszafizetéséig) tart. A hitel futamidejének hosszát több tényező befolyásolja. A hitel tartam hosszát a hitel igénylője határozza meg. Ez természetesen a havi törlesztő nagyságát is befolyásolja. A futamidő magában foglalja az esetleges rendelkezésretartási és türelmi időt is.

    Hitelbírálati díj

    A hitel százalékában megállapított egyszeri díj, melyet a pénzintézet felé kell fizetni. Akad olyan bank, ahol csak pozitív döntés esetén kéri ezt a díjat.

    Hitelképesség

    A hitelfelvevő személy jövedelmi és vagyoni helyzetének kivizsgálása, amely a hitelfelvételt lehetővé teszi.

    Hitelszerződés

    A hitelszerződésben rögzítik a felek (bank és az adós) a kamatot, a futamidőt, és a felvett kölcsön devizáját.

    Illeték

    A vásárolt ingatlan után 4 millió Ft-ig 2%, az afeletti részre pedig 6% az illeték. Abban az esetben, ha az eladott ingatlan értéke nagyobb volt, mint a vásárolt ingatlan értéke, a különbség után kell az előző százalék szerint megfizetni az illetéket. Új építésű ingatlan esetén 15 millió Ft-ig nincs illeték, felette 6%.

    Ingatlan

    A hivatalos definíció szerint az ingatlan a föld és a földdel alkotórészi kapcsolatban álló minden dolog, amely az ingatlan-nyilvántartásban szerepel, és tulajdoni lappal rendelkezik.

    Jelzálog

    A jelzálogjog célja annak biztosítása, hogy a hitelező az általa nyújtott kölcsönt és ezeknek járulékait visszakapja. A tartozás nemfizetése esetén a jelzálogjoggal terhelt ingatlan a meghatározott szabályok szerint eladható, és a vételár a tartozás rendezésére fordítható. Az elzálogosított ingatlan a tulajdonos birtokában marad, a jelzálogjog fennállása alatt rendeltetésszerűen használhatja, de gondoskodnia kell értékének megőrzéséről.

    Jelzáloglevél

    A jelzáloglevél olyan hosszú lejáratú (leginkább az államkötvényhez hasonlítható) értékpapír, amelyet 6, 8, 10 évre, vagy még többre vásárolnak meg a befektetők, s a biztonságát a hitelek mögött lévő, fedezetként lekötött ingatlanok jelentik.

    Kamat

    Az adós által az igénybe vett kölcsön használatáért a kölcsönnyújtónak fizetendő, rendszerint időarányosan térítendő pénzösszeg. A kölcsönadott pénz ára. A kamat az egyedi kölcsönszerződésben meghatározott, éves százalékban kifejezett ügyleti kamatláb alkalmazásával kerül kiszámításra.

    Kamatperiódus

    A kölcsön ügyleti kamatára vonatkozó azon időszak, amely alatt a megállapított ügyleti kamat mértéke állandó, a kölcsönszerződés szerint nem változhat. A jelzáloghitelek esetében a kamatperiódus hossza egy vagy öt év lehet, amelyek közül az ügyfél a hitelbírálatot megelőzően választhat. A hitel teljes futamideje alatt azonban a választott kamatperiódus nem változtatható meg. A bank a hirdetményében határozza meg és teszi közzé az ügyfelek által választható kamatperiódusokat.

    Kamattámogatás

    Olyan támogatási forma, melyet az állam a lakáskölcsönök kamatainak megfizetéséhez nyújt, így az ügyfeleknek csak a támogatással csökkentett kamatokat kell megfizetniük.

    Késedelmi kamat

    A hitel késedelmes törlesztése esetén a bank által felszámított, a kölcsönszerződésben is rögzített büntető kamat.

    Kezelési költség

    A banki adminisztrációért felszámított költség.

    Kondíció

    A termék igénybevételével járó feltételek.

    Közokirat

    A közokirat vagy közjegyzői okirat olyan dokumentum, amelyet a közjegyző a vonatkozó törvényben meghatározott formai előírások betartásával készít, és így az közokiratnak minősül.

    Minimálbéres Finanszírozás

    Nincs hitelképesség-vizsgálat, azaz az ügyfélnek nem az általános szabályok szerint kell a törleszt képességét igazolnia, hanem jelen pont alapján elegendő legalább a mindenkori minimálbér mértékét igazolnia. Az egyéb ügyfélminősítési és fedezetértékelési szabályzatok által előírt vizsgálatokat el kell végezni.

    Önerő

    Ingatlan vásárlásakor a hitel és a vételár közötti érték az önerő. Törvény szerint a bank legfeljebb a hitelfedezeti érték 60%-áig nyújthat hitelt.

    Pótfedezet

    Hitelfelvételkor több ingatlant is bevonhatunk a hitelbe (maximum 3 ingatlant), így a megvásárolni tervezett ingatlan teljesen hitelből finanszírozhatjuk, vagy növelhetjük a szabad-felhasználásra felvett hitel összegét.

    Számlakivonat

    Jelentés, melyet a pénzintézet állít ki pénzforgalmi mozgásokról, ez lehet havi, heti és napi is.

    Széchenyi kártya

    A Széchenyi kártya egy államilag támogatott vállalati folyószámlahitel-keret, amely már a magyar vállalkozók kedvencévé vált. Igénylése ugyanis rendkívül egyszerű, kamatozása igen kedvező, és a jegybanki alapkamathoz van kötve, ráadásul egyenlege a visszatöltés után többször is lehívható. A Széchenyi kártya 1-25 millió forintos összegben igényelhető az árbevételtől függően, és akár 2 éves rendelkezésre állással is kérhető. Javasolt mindenféle olyan kiadásra, amely rövid távon merül fel a cég életében, és jellemzően a bevételek csúszása miatt jelent akadályt a finanszírozása.

    THM

    A THM, vagyis a teljes hiteldíjmutató egy olyan mutató, amely egységesítve tartalmazza a hitelfelvétel kapcsán felmerülő költségeket, díjakat. A THM számításának módját jogszabály írja le pontosan. Mivel minden banknak, pénzintézetnek ugyanúgy kell számolnia, ezért alkalmas a különböző hiteltermékek összehasonlítására.

    Tőketartozás

    Az első törlesztésig a folyósított kölcsönösszeg, azt követően annak a megfizetett törlesztőrészletek tőketartalmával csökkentett összege.

    Törlesztőrészlet

    A felvett hitel után fizetendő kamat és tőketörlesztés együttes, meghatározott rendszerességgel és összegben az ügyfél által, a futamidő alatt fizetendő összege.
A törlesztőrészlet az a meghatározott időközönként fizetendő pénzösszeg, amit a hitelező kér a hitelért cserébe. A felvett hitelt vissza kell fizetni. Azt, hogy a visszafizetés milyen ütemezés szerint történjen, a bank és az adós között megszületett kölcsönszerződés határozza meg.

    Tulajdoni Lap

    A tulajdoni lap a Magyarország területén található, az ingatlan-nyilvántartásban bejegyzett ingatlanok adatait, valamint az ingatlanhoz kapcsolódó jogokat és jogilag jelentős tényeket magában foglaló – számítógépen kezelt – okirat. A tulajdoni lap beszerzése, illetve a tartalmának megismerése minden ingatlannal kapcsolatos dolog első lépése legyen. Sok kellemetlenségtől megkímélheti magát, ha ezt az apró tanácsot megfogadja. Például a tulajdoni lap árulkodhat arról, ha Ön nem is a valódi tulajdonossal alkudozik egy lakásról, vagy kiderül, hogy a 800 négyzetméteresnek hirdetett telek valójában csak 750. A tulajdoni lap ugyanis minden, az ingatlan jogi státuszával kapcsolatos tényt, történést tartalmaz, akár régi, akár friss, akár még el sem bírált változásról van szó. A bank a jelzáloghitel kérelmezésekor a bírálati folyamatot a tulajdoni lap ellenőrzésével indítja.

    Türelmi Idő

    A hitel folyósításától számított azon időszak, amely alatt még nem kell a tőketartozás törlesztését megkezdeni, csak a kiszámított kamatot kell megfizetni.

    Ügyleti Év

    A futamidő kezdő napjától – illetve további ügyleti év esetén a kezdő nappal megegyező naptári naptól – számított egész naptári év.

    Változó kamatozás

    Változó kamatozású hitelek esetén a hitel futamideje alatt, a meghatározott kamatperiódusok végén a bank a pénzpiaci, devizapiaci és jogszabályi feltételek változását követve, illetve ahhoz igazodva megváltoztathatja az ügyleti kamatlábat.

    Zálogjog

    Olyan jogosultság, amelynek alapján a jogosult – amennyiben követelését az adós a kötelezettség esedékességekor nem egyenlíti ki – a követelésének biztosítására szolgáló zálogtárgy értékesítésével kielégítést nyerhet. A zálogtárgyból való kielégítés általában bírósági határozat alapján, végrehajtás útján történik.

Ügyfeleink mondták

  • Nagyon precíz tájékoztatás, megbízhatóság, gyors ügyintézés jellemzi a Céget.
    Nagyon precíz tájékoztatás, megbízhatóság, gyors ügyintézés jellemzi a Céget. A Vezetőség, az ügyintézők, tanácsadók segítségére maximálisan számíthattam. A pénzügylet lebonyolítása zökkenőmentes volt.
    M. Péter
  • Magánszemélyként sürgősen hitelre volt szükségem.
    Magánszemélyként sürgősen hitelre volt szükségem. A CashControl rugalmas és mindenre kiterjedő alapossággal segített hozzá a legjobb konstrukcióhoz, így a váratlan helyzet végül a javamra fordult.
    T. Domonkos
  • A Cashcontrol Kft-ről ismerőseimtől hallottam,
    A Cashcontrol Kft-ről ismerőseimtől hallottam, hogy korrekt, megbízható cég, ahol nem hitegetik az ügyfeleket. A vállalt határidőket betartották és végül a hitelösszeg is annyi lett, amennyiről elsőre tájékoztatást adtak. Ajánlom másoknak is.
    Cs. Károly
  • Hála a CashControl szakértelmének jól startolt a cégünk.
    Induló vállalkozásként olyan lízingmegoldást kerestünk, amely figyelembe veszi méretünket és ambícióinkat. Hála a CashControl szakértelmének, ez sikerült is, így jól startolt a cégünk.
    H. Edina
  • Munkatársaik magasan képzettek
    Munkatársaik magasan képzettek, pénzügyi, valamint vállalatfinanszírozásban szerzett többéves tapasztalattal rendelkeznek, 100%-ban az ügyfél érdekeit képviselve.
    L. Bernadett
  • Maximális segítséget kaptunk a hitel igénylés minden fázisában
    Maximális segítséget kaptunk a hitel igénylés minden fázisában, mindenről érthető, részletes, naprakész információkkal rendelkeztek minden papírmunkát elintéztek helyettünk, és ez nem került nekünk semmibe.
    M. Anett és F. Mihály
  • Soha sem hittem volna, hogy A-tól Z-ig minden, a hitelügyintézéssel kapcsolatos dolgot valaki majd kivesz a kezemből.
    Soha sem hittem volna, hogy A-tól Z-ig minden, a hitelügyintézéssel kapcsolatos dolgot valaki majd kivesz a kezemből. A CashControl pontosan ezt csinálta, ezzel tehermentesített, és a felszabaduló időmet más, hasznos dolgokra fordíthattam.
    G. Rudolf
  • A CashControl nem egy, hanem háromféle megoldást adott hiteligényem kapcsán.
    A CashControl nem egy, hanem háromféle megoldást adott hiteligényem kapcsán. Nekik köszönhetően a bőség zavarával küzdve a legjobbat tudtuk kiválasztani.
    V. Anna
  • Cégünk hatodik éve működik együtt korrekt és gyors megoldásaikkal.
    Cégünk hatodik éve működik együtt korrekt és gyors megoldásaikkal. Ez idő alatt minden segítséget megkaptunk! Köszönet érte! A CashControlt mindenkinek csak ajánlani tudom akár üzleti, vagy nem üzleti téren is!
    G. Lajos
  • Cégünk több éve együttműködik a CashControl Kft-vel.
    Cégünk több éve együttműködik a CashControl Kft-vel. A közös munka során többször is meggyőződtünk a cég munkatársainak komoly felkészültségéről, jelentős szakmai tapasztalatairól és széleskörű pénzpiaci kapcsolatairól.
    J. Zsolt
  • A CashControl Kft. nem csak kielégítette, hanem túl is szárnyalta elvárásaimat
    Korábbi könyvvizsgálóként, brókercég, bank főkönyvelőjeként üzleti elvárásaim magasak és ugyanakkor nagyra értékelem, ha a professzionalizmus emberséges, kellemes légkörben zajlik. A CashControl Kft. nem csak kielégítette, hanem túl is szárnyalta mindezt.
    B. Gabriella
  • Csak ajánlani tudjuk cégüket más, építkezés előtt álló ügyfeleknek
    Csak ajánlani tudjuk cégüket más, építkezés előtt álló ügyfeleknek, már csak azért is, hogy az építkezés ne csak a stresszről, hanem a biztonságról, és egy olyan profi cég háttértámogatásáról szóljon, mint a CashControl.
    L-V. Anita
  • A CashControl segített kiigazodni az ajánlatok közt
    Sosem gondoltam volna, hogy vállalkozásként ennyi hitellehetőség áll előttünk. A CashControl segített kiigazodni az ajánlatok közt, és vállalkozásunk ma szilárd lábakon áll.
    H. Zoltán
  • CashControl pénzügyi termékek
    Volt egy olyan érzésem, hogy a már meglévő szerződésemet talán lecserélhetem egy jobbra. A CashControl segítségével ez az érzés bizonyossággá lett, és ma már sokkal jobb feltételű hitellel rendelkezem.
    J. Zsolt

    Partnereink

    • Otp Bank
    • Raiffeisen bank
    • MNB
    • K&H Bank
    • Takarékbank
    • Exim Bank
    • MKB
    • Unicredit Bank
    • Magnet Bank
    • Sberbank
    • Magyar Fejlesztési Bank
    • Oberbank
    • Sopron Bank
    • KAVOSZ
    • Carion
    • Magyar Gazdaság- és Vállalkozásfejlesztő Zrt.
    • Nógrád Megyei Regionális Vállalkozásfejlesztési Alapítvány

    Szeretne többet megtudni pénzügyi termékeinkről? Vegye fel velünk a kapcsolatot!

    ©2020 CashControl Professional Pénzügyi Tanácsadó Kft. | ÁSZF | Adatvédelmi tájékoztató | Impresszum

    Site by Meraki